
A szufi költők humanisták és kortalanok – interjú Alireza Ghorbani perzsa énekessel
"Az emberiség közös morális alapjait éneklik meg, ez bármelyik korban érvényes lehet" - mondja Alireza Ghorbani, aki ebből hoz el nekünk egy csokorral.

"Az emberiség közös morális alapjait éneklik meg, ez bármelyik korban érvényes lehet" - mondja Alireza Ghorbani, aki ebből hoz el nekünk egy csokorral.

Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Peter Maxwell Davies brit zeneszerző, aki korábban a királynő zenemestere címet is viselte.

Kelecsényi László filmkalauza 312 magyar alkotás bemutatására vállalkozott, egyre bővítve a szemlézett klasszikus, kultikus és korfestő művek számát. A szerzővel Bársony Éva beszélgetett.

Napjaink egyik legolvasottabb és legvitriolosabb tollú zenekritikusa a Zeneakadémia koncertmagazinja számára írt vezéresszét, most pedig Budapestre látogat, hogy legújabb kutatási eredményeit megossza a magyar szakmai és a klasszikus zenét kedvelő közönséggel.

A magyar klasszikus filmkiadás jelenleg végóráit éli, a hazai forgalmazók nemrég egy petícióval fordultak az államhoz.

Tíz klasszikus szám, köztük Frank Sinatra három dalának feldolgozása is szerepel Bob Dylan februárban megjelenő Shadows in the Night című albumán. A cikkben bele is hallgathatsz a lemezbe!

Najó, csak túlsúlyos. Szerintünk Vénuszként, Olympiaként és Vermeer festménye közepébe penetrálva pózol legjobban, de meggyőzhetőek vagyunk. Nyau. (Abszurdisztán)