
Wintermantel Zsolt levele Pintér Bélához a vérbe fojtós nyilatkozat után
Pintér Béla azt nyilatkozta: "Az állhatatosság meghozta a gyümölcsét, és talán még a kormányzati akarat sem tud vérbe fojtani bennünket.

Pintér Béla azt nyilatkozta: "Az állhatatosság meghozta a gyümölcsét, és talán még a kormányzati akarat sem tud vérbe fojtani bennünket.

Amikor felolvastam a férjemnek a darabot, megfogalmazódott bennem, hogy azért kell megcsinálni, mert minden szörnyűség ellenére az életigenlésről szól. Segítséget nyújthat sok olyan embernek, akik maguk is súlyos helyzetben vannak, és nem tudnak kilépni belőle - mondja Tenki Réka a monodrámáról.

Ma van a Színházak éjszakája: 25 fővárosi színház várja rendhagyó produkciókkal, interaktív programokkal a közönséget, 61 helyszínen több száz programon keresztül engednek betekintést a színház világába, a készülő előadásokba, a színházi háttérmunkába.

A korábbi években tapasztalt parkolási nehézségeket enyhítendő – az okostelefonra letölthető Simple App alkalmazással – az elővételes jegyvásárlók július 17. és 23. között előre lefoglalhatják kedvezményes parkolóhelyüket is.

Május 8-án látható utoljára az évadban a Tünet Együttes Voyager 3 című előadása a Jurányi Inkubátorházban. Az előadásról, üzenetről, küzdésről és a jövőről beszélgetett Bánki Gergellyel Molnár Györgyi.