
Miért szégyenkeztem az utolsó kijevi éjszakán?
A mérkőzés a Kijevi Dinamó és a Lokomotív Szófia együttesét érintette, tehát a vendéglátó a szovjet belügyi szervezet csapataként szerepelt.

A mérkőzés a Kijevi Dinamó és a Lokomotív Szófia együttesét érintette, tehát a vendéglátó a szovjet belügyi szervezet csapataként szerepelt.

Na, de miért is beszéltem ennyit a tanulószobáról? Hogy milyen különleges örömet szerzett a kötelezettség? Hát még a párizsis kenyér!

"Az emlék örök, különösen, hogy évek óta Füreden még jeget se láttunk, nemhogy gyalogosan közlekedni lehessen rajta..."

Itt egy visszaemlékezést olvashatsz a 80-as évekről, hogyan folyt a sport oktatása katonai berkekben az egyetemet végzettek számára.

Az utóbbi években, egyre inkább a csodálatosnak mondott magyar szurkolók egy részének a viselkedése kerül előtérbe.

Így is történhetett volna… Fikció 2021-ről Minden csak nézőpont kérdése. Kit kedvelünk jobban? Van egy képsorozat, amiből kiderül, nem Hamilton ütközött Verstappennel a Brit Nagydíjon, hanem Verstappen akarta “vétlenül”a falra kenni Hamiltont. Ez majdnem sikerült is, de Hamilton levette a gázt, így a kormányt ráfordító Verstappen jobb hátsó kereke találkozott Hamilton autójának elejével. Ha Hamilton…

Feküdtem apámmal a Marx téren, a női WC alagsori kövén több mint fél órát, arra várva, hogy a felettünk lövöldöző tankok elvonuljanak. Gyerekként érdekesnek tűnt a sok halott...

Jól van, de most nem arról beszélek. Lesz a délutáni ünnepi önkormányzati ülés, ott kellene megjelenned.

Amikor a paksi polgármestert is beavattam a javaslatba, nem örült a dolognak felhőtlenül - Juhász Sándor írása.

Juhász Sándor novellájában egy kosárlabda-bíró, aki harminc éve nem vezetett meccset, egy abszurd álom mélyén találja magát.

Ez már a Körmend szurkolók számára soknak tűnt. Persze, a Juhász már akkor is tudta, hogy ő lesz az edző, amikor...

Nagy a különbség a tömeg és az emberei létszámában még akkor is, ha amazoknak nincs is fegyvere. Nem győzöm hangsúlyozni: lélekjelenlét.