Mocskos Juhász, mocskos Juhász…
Ez én lennék. Hogy hogyan érdemeltem ki e szép jelzős skandálnivalót, amit a körmendi kosárlabda szurkolók egységesen, korra, nemre való tekintet nélkül használnak, ha megjelenek a szentélyben, annak van története.
Ifjúkoromban a kosárlabdázás családi mozgásformaként töltötte be napjainkat. Mindenki ismert mindenkit, aki játszott egy mérkőzésen, átöltözött bírói ruhába, és már vezette is a következő mérkőzést, minden megjegyzés vagy kötözködés nélkül. Senkiben nem merült fel, hogy bárki visszaélne hatalmával, amire a bírói síp használata feljogosította. Minden résztvevő egyként szerette mindet, legyen az játék, játékvezetés vagy akár az edzősködés. Ez csak lassan változott, ahogy nőttek a tétek, úgy lettek komolyabbak a szerepek.
Így esett, jó sorsom Körmendre vezérelt játékvezetőként, az 1988-as alapszakasz végén a Zalaegerszeg elleni rangadóra. A mérkőzés izgalmas, kemény küzdelem után dőlt el egy ponttal a vendégcsapat javára. Természetesen a szokásos, majdnem négyezer szurkoló nem ezt az eredményt várta kedvenceitől, így néha erős kifejezésekkel illették a játékvezetőket, illetve ténykedésünket. Ez a szokásoknak megfelel, tehát aki igazi hangulatot keres, ezt most is megtapasztalhatja bármelyik rangadón.
A mérkőzés után mindenki megnyugodott, békében hazamentek a szurkolók.
Ekkor a Kosárlabda Szövetségben szakfelügyelőként dolgoztam már hetedik éve és emellett vezettem mérkőzéseket is, általában megelégedésre.
A bajnokság hátralévő részében a Zalaegerszeg történelmének első bajnoki címét szerezte meg óriási csatában a Baja csapatával szemben.
A nyár folyamán kibékíthetetlen viszály keletkezett a csapat edzője és a Zalaegerszeg vezetése között. Így adódott, hogy az ominózus mérkőzést követő két hónap elteltével augusztus 1-től én lettem a Zalaegerszeg edzője.
Ez már a Körmend szurkolók számára soknak tűnt. Persze, a Juhász már akkor is tudta, hogy ő lesz az edző, amikor vezette a meccsünket, így minden érthető. Mocsok.
Vasváron felépült az új sportcsarnok. Ennek avatójára hívták meg a két csapatot, a Körmendet és a Zalaegerszeget. A két csapat között normális kapcsolat alakult ki a hosszú évek alatt, így természetes volt, hogy ezzel a barátságos mérkőzéssel avassák fel az új létesítményt. A mérkőzés rendben lezajlott, egy kis mellékzöngével. A zönge: eljött százötven körmendi szurkoló, hogy kifejezzék érzéseiket velem kapcsolatban. Ettől számítva lett rendszeres a „mocskos Juhász” köszöntés. Miután úgy éreztem, a lelkiismeretem tiszta, ezen csak mosolyogtam. Később, amikor már más csapatnál voltam érdekelt, akár edzőként vagy vezetőként, mindig vidáman fogadtam az évekig elmaradhatatlan üdvözlést, ami mindig motiválóan hatott rám.
Ha számításba veszem, hogy kosárlabda pályafutásom alatt hányszor kerültem kapcsolatba a körmendi csapattal, játékosokkal, vezetőkkel, elmondhatom, hogy számomra a fenti történet talán az egyetlen olyan folyamat, ahol negatívum ért, így népiesen szólva azt kell mondanom : „ne adjon rá senki egy őtést se”.
Juhász Sándor, a kosaras golfos
Juhász Sándor korábbi írásai
