
Beletolatott egy japán zen buddhista templom 500 éves vécéjébe
A japán templomban, mely egyszerre akár száz szerzetes is lakhatott, egy körülbelül húsz vécéből álló sor található.

A japán templomban, mely egyszerre akár száz szerzetes is lakhatott, egy körülbelül húsz vécéből álló sor található.

A japán hatóságok azt feltételezik, hogy ugyanaz a delfin sebesítette meg a strandolókat, amelyik már legalább hat hasonló esetért felelős.

A termést megdézsmálták ugyan máskor is, de a Jamagucsi városában tapasztalthoz hasonló támadássorozat szokatlan.

A Belle a 2021-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Premiere szekciójában debütált, lemérték, 14 perces álló ovációban részesült.

Japán középiskolások dobták a tengerbe 37 éve azt a vizespalackot, amely 6 ezer kilométerrel távolabb, Hawaiin sodródott partra idén nyáron – írta The Guardian online kiadása pénteken. A Csiba prefektúrában lévő Csosi középiskola természettudományi klubjának diákjai 1984-ben dobták a vízbe a vizespalackot az óceáni áramlatokat vizsgáló projektjük részeként – idézte a brit Guardian a japán…

Karikó Katalin magyar kutatóbiológus-biokémikust orvostudományi díjával tüntette ki a tokiói Keio Egyetem – olvasható az intézmény portálján. A Keio Orvostudományi Díjat az mRNS-vakcinák kifejlesztéséhez vezető specifikus RNS-módosítás felfedezéséért ítélték oda a magyar tudósnak az egyetem szeptember 15-i bejelentése szerint. Karikó Katalin 1989-ben Amerikában kezdett dolgozni az mRNS-sel, mert meggyőződése volt, hogy az mRNS-t fel lehet…

Háromezer évvel ezelőtti cápatámadásban elhunyt áldozat maradványait fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport Japánban. A Journal of Archeological Science folyóiratban publikált tanulmány szerint ez a legkorábbi közvetlen bizonyíték egy ember elleni cápatámadásra. A nemzetközi kutatócsoport a régészettudomány és a halottkémek által használt technológiák segítéségével rekonstruálta, hogy mi történt – számolt be róla a Phys.org tudományos ismeretterjesztő…

Ismét járni kezdett a jamamotói Fumondzsi templom órája tíz évvel az után, hogy a 2011 márciusában Japánban pusztító földrengés és cunami miatt megállt. A természeti katasztrófának több mint 18 ezer halálos áldozata volt, és japán északkeleti partvidékén hatalmas károkat okozott – emlékeztetett a The Guardian cikke. A jamamotói Fumondzsi templom százéves órája a földrengés és…

A világ első fából készült műholdját akarják elkészíteni Japánban a Kiotói Egyetem tudósai egy helyi céggel az űrszemét csökkentése céljából. 2023-ban akarják útjára indítani a különleges űreszközt – adta hírül a BBC News. A Sumitomo Forestry nevű vállalat közölte, hogy kutatásokat kezdett annak kiderítésére, miként nő a fa és miként használható a faanyag a világűrben.…

A Naprendszer keletkezése körüli időből származó, 4,6 milliárd éves talajmintákkal szombaton visszatér a Földre a Hajabusza-2 japán űrszonda űrkapszulája – közölte a Jaxa japán űrügynökség. A kapszula a Földtől 220 ezer kilométeres magasságban sikeresen levált az űrszondáról, és a tervek szerint közép-európai idő szerint szombat este landol az ausztráliai sivatagban. Az óriási érdeklődéssel várt kapszula…

Japán művészek – mások mellett a tokiói olimpiai stadiont tervező Kuma Kengo – készítettek a Rubik-kocka által inspirált alkotásokat a tokiói magyar nagykövetség kezdeményezésére; a kiállítás Takamado hercegnő, a császári család tagja jelenlétében nyílt meg kedden a tokiói Magyar Kulturális Intézetben. A projektet a tokiói magyar nagykövetség indította el szeptemberben arra emlékezve, hogy a Rubik-kocka…

Alacsony koncentrációban az ózon képes hatástalanítani a koronavírus-részecskéket – mutatták ki kísérleteikben japán kutatók. A szer kórházi helyiségek fertőtlenítésének módja lehet. A Fujita Egészségtudományi Egyetem kutatói keddi sajtóértekezletükön közölték, hogy kísérleteikben bizonyították, az ózongáz 0,05-01 ppm koncentrációban, amely nem káros az emberi egészségre, képes megölni a vírust. A kutatók egy zárt kamrában ózongenerátort használtak koronavírus-mintákkal.…