+ Tudomány

Karikó Katalin Japánban is díjat kapott, 90 tudós ítélte oda

karikó katalin
MTI/Rosta Tibor

Karikó Katalin magyar kutatóbiológus-biokémikust orvostudományi díjával tüntette ki a tokiói Keio Egyetem – olvasható az intézmény portálján.

A Keio Orvostudományi Díjat az mRNS-vakcinák kifejlesztéséhez vezető specifikus RNS-módosítás felfedezéséért ítélték oda a magyar tudósnak az egyetem szeptember 15-i bejelentése szerint.

Karikó Katalin 1989-ben Amerikában kezdett dolgozni az mRNS-sel, mert meggyőződése volt, hogy az mRNS-t fel lehet használni arra, hogy a sejteket saját gyógyszereik előállítására utasítsa – írta indoklásában az egyetem.

Kiderült azonban, hogy a szintetizált mRNS gyulladással kísért erős immunválaszt váltott ki. Sok évi próbálkozás után a tudós felfedezte, hogy ha egy módosított nukleozidot – a pszeudoridint – beépíti az mRNS-be, azzal elkerülhető a gyulladás, valamint a módosítás nyomán sokkal nagyobb mennyiségű fehérje képződik az mRNS-ről, mint a korábbi, nem módosított változat esetében.

Ez a felfedezés nyitott utat az új típusú koronavírus elleni rendkívül hatékony, innovatív vakcinák kifejlesztéséhez, az eredmény nemcsak a fertőző betegségek elleni harcban, hanem a rák és a szívbetegségek leküzdésében is reményt jelent.

A díjjal Nureki Oszamut, a Tokiói Egyetem professzorát is kitüntették az élet kulcsfontosságú molekuláinak strukturális biológiájának terén elért eredményeiért.

Kilencven japán tudós dönt arról, hogy kinek ítélik oda a Keio Orvostudományos Díjat, miután a világ minden tájáról begyűjtötték a javaslatokat. A kitüntetettek érmet és 10 millió jent (27 millió forint) is kapnak.

Karikó Katalint a múlt héten a Szilícium-völgy Oscarjának is nevezett Breakthrough-díjjal is kitüntették.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    VIII. kerület!
    Változatlanul az a véleményem, ha úgy tetszik elvárásom, hogy a Klinikák központjában épülő új teret, mely szinte a klinikák belső udvarának lehet tekinteni, az egészségügy, az orvostudomány neveséről szíveskedjenek elnevezni!
    Javaslatom szerint, az ellenvéleményeket kivédő, egyszerű „Katalin-tér” elnevezéssel…
    Bár, miután ismeretes lett, hogy az ugyancsak virgonc, élő, Cseh Lászlóról is lehet uszodát elnevezni, nem zárkózhatunk el a „Karikó Katalin” térelnevezéstől sem…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top