Szendi Nóra: A szörnyűségeken nevetni kell
Szendi Nóra: Gyerekkoromban bénának éreztem magam, emiatt önbizalmam sem volt a mozgáshoz. A húszas éveimben kezdtem edzeni, először kettlebelleztem.
Interjú
Török Zoltán: Egyre kevésbé divatos paradicsomként ábrázolni ezt a bolygót
A tévében van egy programigazgató a rendező és a néző között, akinek lehetnek olyan kényszerképzetei, hogy az emberek nem szeretik a madarakat, vagy nem érdekli őket a környezetvédelem, de mostanra beigazolódott, hogy ennél jóval szélesebb a közönségigény.
Az én fáim tartják az eget – beszélgetés Jakabovics Tiborral
Ültess fát!, vagy ne, de gondold végig, mi az, ami körülvesz, és te mit tehetsz azért, hogy az emberiség ne rohanjon a vesztébe.
Charlie: A zene nem százméteres síkfutás
Charlie: Dugig vagyunk tehetségekkel, de mégsem őket látjuk állandóan. A médiának ebben hatalmas felelőssége van: a rádióban és a televízióban éjjel-nappal nagyon tré dolgok mennek, de közben az emberek elhiszik, hogy azért folynak mindenhonnan, mert ezek a jó zenék.
Lázár tesók: Igyekeztünk nem pánikolni a balatoni karanténban
Nagyon hiányzott és hiányzik most is a közönség, ami a lényegét adja ennek az egésznek. A Müpás stream-koncert viszont egy különleges lehetőség, aminek köszönhetően végül is mégis be tudjuk mutatni az új lemezt. Persze, azért az biztosan nagyon fura lesz, hogy a közönség nincs ott velünk egy térben.
Fábián Péter: Egy algoritmus írt helyettünk jeleneteket és ő irányítja a színészeket is
Nagyon rossz érzés tapasztalni, hogy akkora bizonytalanság került a levegőbe, ami lehetetlenné teszi a tervezést, folyamatosan ott lebeg felettünk Damoklész kardja, hogy bezárnak-e a színházak, meg tudjuk-e tartani a bemutatót, el kell-e vonulni karanténba.
Vajdai Vilmos: Csak gyűlik az anyag a bombába, ami robbanni fog
Évekig a hatalom békén hagyta a független színházakat, hadd játszogassanak ott maguknak, most viszont folyamatos fenyegetés zajlik a független színházak felé, valószínűleg azért, mert ez a terület jelentősebb és észrevehetőbb lett az utóbbi időben.
Barabás Lőrinc: Nem a közönségnek való megfelelés a fontos
Hatalmas élmény volt, hogy egy 34 fős zenekar az én zenémet játszotta. Egy új kihívást jelentett ez az egész: kottázás, ilyesmik. Nagyon élveztem és külön érdekesség volt számomra, hogy a saját zenémet külső hallgatóként figyelhettem.
Mayberian Sanskülotts: Gyerekként azt gyakoroltam, hogyan kell gitárral térden becsúszni a színpadon
Én most is vágyom a klasszikus zenekaros álmoknak a beteljesülésére, de annyira nem izgat az, hogy itthon megtöltsük a Budapest Parkot, ellenben a Trafót például egy csodálatos helyszínnek tartom és kicsit olyan, mintha a nagybetűs kultúra részévé válhatnál egy koncert erejéig, ha ott lépsz fel.
Amikor bemutatkoztak, nem a nevüket mondták, hanem a betegségüket – beszélgetés Tomislav Žaja horvát dokumentumfilmessel
A legnagyobb félelmet mindig az ismeretlen okozza, ezeket a betegségeket pedig alig ismerjük és nem találkozunk velük mindennap, így természetes, hogy tartunk tőlük. De ha vesszük a fáradtságot, hogy megismerjük ezeket az embereket, akkor ez a félelem eltűnik és egyértelművé válik, hogy ők ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, csak más jellegű problémáik vannak.
Kistehén: Közönségről közönségre szállunk, mint a méhecske
Nálunk eddig is gyakoriak voltak az irányváltások, így most az lenne szokatlan, ha nem lett volna változás. Marketing szempontból az egyik legnagyobb dráma, amit mi csinálunk: a Kistehén az első próbaidőszakot sem élné meg a legkisebb reklámügynökségnél sem.
Mörk: Azt terveztük, hogy a Müpa ruhatárában is koncertezünk
Nem azt akarjuk kiemelni, hogy mi négyen milyen elképesztő komoly zenészek vagyunk, hanem szeretjük megmutatni, hogy van humorérzékünk. A komolyság viszont ott mutatkozik meg, hogy a zene minden szintjén igényesek vagyunk.