
Székelygulyást főzött Hévíz küldöttsége Vatikán menhelyein
A program részeként több mint száz rászoruló férfi kapott meleg ételt a Vatikán két segélyközpontjában.

A program részeként több mint száz rászoruló férfi kapott meleg ételt a Vatikán két segélyközpontjában.

Lassan elérkezik a nyári szabadságolások tervezésének ideje, és akik belföldi üdülésben gondolkodnak, számos úti cél közül válogathatnak, hiszen hazánk bővelkedik a természeti és történelmi kincsekben. Ha valaki igazán kipihent külsővel szeretne a nyaralásából visszatérni, kösse össze a kellemest a hasznossal, és vegyen részt szépészeti, fiatalító eljárásokon is egyúttal. Vitalium Lézerközpont Hévízen A hévízi Hotel Európa…

Olvasónk beszámolója szerint csütörtökön délelőtt feleségével fürödtek a Hévízi tóban, amikor eddig soha nem látott, hatalmas buborékok törtek a felszínre.

Korábban Hévíz teljes vendégkörének mintegy 70 százalékát tették ki a külföldiek, de ez az arány erősen csökkent.

Az országos tisztifőorvos állásfoglalása alapján keddtől bezárt a hévízi tófürdő, a reumakórház betegeit azonban – a medencés kezeléseket kivéve – továbbra is ellátják – tájékoztatta a hévízi önkormányzat. A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház megbízott igazgatója, Mándó Zsuzsanna tájékoztatására hivatkozva az önkormányzat azt közölte: Müller Cecília országos tisztifőorvos állásfoglalása alapján kellett bezárnia a mostanáig még…

Lombkoronamegfigyelő-torony épül és a mozgáskorlátozottak is bejárhatják majd a véderdő egy részét annak a természetvédelmi beruházásnak köszönhetően, amely a Hévízi-tó környezetében folyik – tájékoztatott a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház környezetvédelmi vezetője kedden. Németh György elmondta: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, Hévíz önkormányzata, a kórház és a Hévízi-tó és Felszín Alatti Vízgyűjtő Területének Környezetvédelme Alapítvány közös…

Elhelyezte új templomának alapkövét Hévízen a Moszkvai Patriarchátus Magyar Ortodox Egyházmegyéje. A Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás ikonjának tiszteletére elnevezett ortodox templom az Ady utcában épül mintegy 400 millió forintos költséggel. A kormány még 2017-ben mintegy 2,4 milliárd forint támogatást biztosított a magyar ortodox egyházmegyének három templom felújítására és egy új építésére. Ez utóbbit régóta…

A Hévízi-tó, a háttérben Hévíz naplementekor 2019. december 14-én. MTI/Varga György

December 1-jén 71. alkalommal nyitja meg kapuit Közép-Európa ma legnagyobb betleheme – Idén először adventi vásárral és kültéri betlehemmel is kiegészült a Vörsi Betlehem Vörs faluja és a Szent Márton Püspök Templom beltéri betleheme mára igazi kuriózum lett. Közép-Európa legnagyobb betlehemét az adventi időszakban nem csak szerte Magyarországról látogatják, hanem sokan külföldről érkeznek megcsodálni azt.…

Földényi F. László Dosztojevszkij-esszéje érdemelte ki a Hévíz folyóirat 2019-es irodalmi díját, amelyet hétfőn vett át a kitüntetett a zalai fürdővárosban. Cserna-Szabó András, az irodalmi folyóirat főszerkesztője az átadáson felidézte, hogy a lap szerkesztőbizottsága szavazza meg egy-egy évfolyam legjobbnak tartott írását. Jelezte, hogy a folyóirat egyik célkitűzése volt a 2012-es újragondolása óta, hogy színvonalas esszéket…

Az önkormányzat 2013-ban alapította a Hévíz Irodalmi Díjat.

Hévíz önkormányzata igényes kulturális printlapot tart fenn, amelynek Szálinger Balázs a főszerkesztője. Ha beleolvasnál, nincs is más dolgod, mint idekattintani, ugyanis a folyóirat eddigi számai ingyen elérhetőek.