+ Életmód

Hévíz városáról híresztelések terjednek

Hévíz

Korábban Hévíz teljes vendégkörének mintegy 70 százalékát tették ki a külföldiek, de ez az arány erősen csökkent.

MTI/Varga György

Feszes, de stabil költségvetéssel működik idén Hévíz önkormányzata, a működési kiadások és a bevételek is arányosan teljesülnek – közölte hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) kijelentette: egyes rosszindulatú híresztelések ellenére az önkormányzat nincs csődhelyzetben, illetve fizetési felszólítás alatt lévő kifizetetlen számlája sincs.

A Magyar Államkincstárnak a tartósan lejárt tartozásokat  negyedévente jelenteni kell, ezek a jelentések pedig rendre nullásak – tette hozzá.

Az elmúlt két évben „példás, szigorú és józan takarékossági intézkedéseket” hozott a város, az önkormányzati intézményeknél és a különböző szakterületeken kevesebben dolgoznak, de teljesítik a munkájukat. A nehézségek ellenére a megkezdett beruházások befejezésére törekszenek, a fejlesztések nem állnak le, határidőmódosítással és plusz forrásokra benyújtott pályázatokkal idén is több beruházás zárul – mondta a polgármester.

Papp Gábor hozzátette: az elmúlt két év gazdasági nehézségei, a válság és a pandémia a várost „arányaiban és hazai viszonylatban a legsúlyosabban érinti, és sajnos még most jön a neheze”.

A polgármester elmondta: a város 2020-ban – fejlesztési forrásokkal együtt – 6,2 milliárd forintos költségvetést fogadott el, mára azonban elvesztette bevételeinek egyharmadát. Jelenleg közel 3,5 milliárd forint értékű fejlesztések zajlanak, a bevételi kiadások pedig 1-1,5 milliárddal csökkentek.

Korábban Hévíz teljes vendégkörének mintegy 70 százalékát tették ki a külföldiek, de ez az arány erősen csökkent. Pozitív jel, hogy a Wizzair nagyobb kapacitású gépeket állított be a megnőtt érdeklődés miatt a nemrég indított, dortmundi menetrend szerinti járatra – közölte Papp Gábor.

Kérdésre hozzátette: a 2019-ig még egymilliót meghaladó vendégéjszakaszám tavaly mintegy 470 ezerre csökkent. Idén 500 ezer éjszakás vendégforgalommal kalkulálnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top