
Böszörményi Gyula búcsúztatása
Böszörményi Gyula írót 2022. június 29-én érte a halál, búcsúztatása házuk udvarán lesz, erről az író felesége tájékoztatott:

Böszörményi Gyula írót 2022. június 29-én érte a halál, búcsúztatása házuk udvarán lesz, erről az író felesége tájékoztatott:

Peter Brook azt vallotta, "kimerítette a konvencionális színház lehetőségeit", elköltözött Franciaországba, ahol kísérleti színházat csinált.

Böszörményi Gyula író a kezdetektől fogva a Librarius munkatársa volt, a nehéz időkben is kiállt a lap mellett.

Böszörményi Gyula író több más sikeres regénysorozat szerzője volt, köztük az Ambrózy báró eseteinek. 57 éves volt.

Molnár Sándor 1962-ben megismerkedett Hamvas Béla filozófussal, e mester-tanítványi viszony volt életének egyik legmeghatározóbb kapcsolata.

Féderer Ágnes 1964. június 3-án született Miskolcon. Közel húsz éven keresztül volt a Népszabadság újságírója.

Meghalt 90 éves korában James Rado amerikai színész, a Hair című világhírű musical egyik szövegkönyv- és dalszövegírója.

Molnár Sándor 1986-ban vendégtanár volt a nimes-i Képzőművészeti Főiskolán. 1990-2005-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára volt.

A család, pályatársak, barátok, kollégák, tisztelők vettek végső búcsút Haumann Pétertől pénteken a Farkasréti temetőben.

Jean-Louis Trintignant "ma reggel dél-franciaországi otthonában nyugalomban, hozzátartozói körében halt meg".

Pénteken vesznek végső búcsút Haumann Péter Kossuth-díjas színművésztől, a nemzet színészétől a Farkasréti temetőben.

Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza együtt kaptak Kossuth-díjat 2000-ben, és együtt lettek a magyar mozgókép mesterei 2004-ben.