Elsősorban az ószláv nyelvemlékeket, Cirill és Metód tevékenységét kutatta. A két térítő életéről bolgár nyelven jelent meg kötete.
Az Emmi államtitkársága közlése szerint olyan színészegyéniség volt, aki minden szerepből, minden helyzetből egyedit, markánsat, maradandót alkotott.
A Magyar Távirati Iroda volt munkatársa pályafutása során számos elismerésben részesült, és fotóalbumai is jelentek meg.
Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész rövid, súlyos betegség után november 4-én otthonában, szerettei körében elhunyt.
A kecskeszakálláról, keménykalapjáról és jellegzetes mellényéről könnyen felismerhető zenész 85 éves volt.
Gulyás József Hajdújáráson született, naplójegyzeteiből úgy tudjuk, Ludason töltötte igen nehéz gyermekkorát, mélyszegénységben, a tudás, a könyvek után és elvágyódva.
A Static-X korábbi frontembere 48 éves korában hunyt el.
Gyöngyi amúgy szerény, finom lény volt. A nagy díjak elkerülték. Aase díjat, Bodex-gyűrűt kapott, ez utóbbit a társulattól. 2014-ben a Szigligeti Színház...
A Pulitzer-díjas amerikai költő versei magyar fordításban is megjelentek, amelyekből itt olvashatsz.
A Metropol és a Nők Lapja egykori újságírója, valamint a Nemzeti Táncszínház PR-menedzsere csak 33 éves volt...
Az írót 1971-ben a Francia Akadémia díjával tüntették ki. A legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat 1974-ben a Hajts, kocsis! című novellájáért...
Csordás Ilona életének 51. évében hunyt el, egyelőre ismeretlen körülmények között. Halálhírét Fenyő Miklós jelentette be.
Az Amerikában élő, budapesti születésű Kossuth-díjas fizikus fő kutatási területe a kozmikus sugárzás és a részecskefizika volt.
Néhány órája érkezett a hír, amely szerint 60 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Keresztény Béla, a Szélkiáltó együttes meghatározó muzsikusa.
A világhírű divattervező ruháit viselte Amy Adams, Oprah Winfrey, Penélope Cruz és Sarah Jessica Parker.
A Tatán élő citeraművész 83 éves volt.
Tarantio Djnago elszabadul című filmjének szereplője eltűnt - holttestét csütörtökön találták meg.
Ezt most hogy fogjam föl? Épp regényt írok, mikor kapom a telefont. Ez mindennél erősebb, a regény semmi.
A hatvanas évek második és a hetvenes évek első felének egyik legnépszerűbb cseh színésze Landovsky, és olyan világhírű filmekben játszott, mint Jirí...
Nobel-díjat kiérdemlő kutatásait egy 2013-as interjúban felidézve Martin Lews Perl elmondta, hogy az elektron-pozitron ütköztetések során havonta 10-20 "bizarr" eseményt észleltek.
Utoljára a Déli-pályaudvar mellett találkoztam vele. Álltunk a piros lámpánál a zebra két különböző oldalán, és várakoztunk.
A neves hegedűművész és karmestert életének kilencvenedik évében érte a halál.
Meghalt a kamaraszínész és a Burgtheater veteránja, Gert Voss. 1986-ban debütált a III. Richérdban a Burgtheater színpadán. Az ezt követő évek jelentették...
Esterházy Melinda hercegné személyében Burgenland tartomány kulturális életének egyik legnagyobb támogatóját tisztelhettük.
Gabost fiatalkorában óriás tehetségként tartották számon. Rendkívüli virtuozitással játszotta a klasszikus bravúrdarabokat.
A középkori magyarországi művészet elismert kutatójaként Mojzer Miklós tizenöt éven át, 1989 és 2004 között vezette a Szépművészeti Múzeumot.
Tíz éve súlyos családi tragédia érte: a Délkelet-Ázsián 2004 karácsonyán végigsöprő szökőárban meghalt leánya és 14 éves unokája, Jane Attenborough és Lucy...
Többször feldolgozta a hagyományos népi hiedelmek továbbélését a modern tömegkommunikáció megjelenéseiben, úgy mint a horrorfilmekben vagy az sci-fikben.