
Elhunyt Philippe Pozzo di Borgo
Hetvenkét éves korában elhunyt Philippe Pozzo di Borgo francia üzletember, akinek az élete ihlette az Életrevalók című nagy sikerű filmet.

Hetvenkét éves korában elhunyt Philippe Pozzo di Borgo francia üzletember, akinek az élete ihlette az Életrevalók című nagy sikerű filmet.

Kiss Imre 2012-ben átvehette a Podmaniczky-díjat, majd 2020-ban, nyugdíjba vonulása évében, megkapta a Móra Ferenc-díjat.

Vajna Zoltán több humanitárius szervezet, például a Johannita lovagrend és a Nyilas Misi Alapítvány tevékenységében is aktív szerepet vállalt

Szegedi Erika utolsó vígszínházi szerepében, a 2012-ben bemutatott Monokliban is múlhatatlan derűvel sziporkázott.

Csütörtökön elhunyt Tellér Gyula szociológus, gazdaságtörténész, műfordító és egykori országgyűlési képviselő.

Sheldon Reynolds halálát Philp Bailey, egykori zenekari társa jelentettebe a Facebookon: „Megrendülten értesültünk a halálhírről.

Lang Györgyi súlyos betegségben szenvedett, 28 éves korában diagnosztizáltak nála sclerosis multiplexet...

Elhunyt Andy Rourke, a Smiths egykori basszusgitárosa, aki a legendás brit alternatív zenekar mind a négy albumán játszott.

A volt pályatársak, kollégák nevében beszélő Verebes István arra hívta fel a figyelmet, hogy Vágó István minden róla készült képen mosolyog.

Életének hetvenegyedik évében elhunyt Németh Tamás Széchenyi-díjas agrokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.

Soňa Červená első sikereit szülőhazájában aratta, 1958-ban azonban az egykori Kelet-Berlin operaházához szerződött.

Máthé Erzsi évek óta visszavonultan élt. Színésztársai, egykori kollégái mindvégig tartották vele a kapcsolatot, barátai látogatták.