
Elhunyt ifjabb Szabó István
Köztéri alkotásai között egyaránt megtalálható Marx, Engels és Lenin alakja, Váci Mihály, Vörösmarty Mihály és Rajk László szobra, Mária-szobor, második világháborús és honfoglalási emlékmű, több díszkút.

Köztéri alkotásai között egyaránt megtalálható Marx, Engels és Lenin alakja, Váci Mihály, Vörösmarty Mihály és Rajk László szobra, Mária-szobor, második világháborús és honfoglalási emlékmű, több díszkút.

A párizsi Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) kutatóprofesszora, a Nancy Egyetem professzora január 22-én hunyt el Párizsban.

A világ 45 nagyvárosában lépett föl, a többi között a New York-i Metropolitenben, a Bécsi Staatsoper-ben, a Velencei La Fenice-ben, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Londoni Carnegi Hall-ban, Tokióban, Argentinában.

Kiszámoltam, több mint tizenhárom éve ismertelek. Kicsit ijesztő is, hogy mivel huszonnégy éves vagyok, ez életemnek több, mint a felét jelenti.

Közel húszéves hallgatás után jelentkezett 2009-ben Megérkezés Aquincumba című versciklusával, melynek darabjai a Hitel, az Új Forrás, a Napút, a Parnasszus, az Agria, a Bárka hasábjain jelentek meg.

Csaknem 150 koreográfiájának témáit görög drámákból és a Bibliából merítette, de archaikus népszokásokat, nemzetiségi folklórszámokat, népi gyermekjátékokat is megjelenített darabjaiban.

...most meg már hiába tekingetek körbe-körbe, te is odaköltöztél örökre a többiek közé, akikkel adósságaimat többé nem tudom már rendezni ebben a földi létben. - Patak Márta emlékezése.

Szombatra virradó éjszaka tragikus hirtelenséggel, 76 éves korában elhunyt Vathy Zsuzsa, József Attila-, Márai Sándor- és Prima díjas író.

Önként vállalt küldetése keretében bejárta a volt Szovjetunió szinte egész területét, valamint tizenöt buddhista országba látogatott el. Fotósorozatait analóg fényképezőgéppel készítette, nem használt digitális kamerákat.

John Berger azt mutatta meg, hogy a művészetet ne egyéni zsenik váltóversenyeként, hanem egyfajta társaságként szemléljük.

Richard George Adams 1920. május 9.-én született angol író, kinek legismertebb műve a Watership Down című állatregény.

2016-ban sok olyan ember távozott az élők sorából, akik meghatározó módon hozzájárultak ahhoz, hogy a világ és benne Magyarország jobb hely legyen.