Gyerekek, szülők, nagyszülők, frissen sütött almás pite, és ollóval a könyvet felvágó fiatalember – október 10-én mutatták be Fiala Borcsa első könyvét,...
Karikó Katalin (j) és Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósok ölelkeznek a tiszteletükre a stockholmi magyar nagykövetségen tartott ünnepségen.
A Szerelmi dal című festménnyel gyarapodott a csaknem 30 milliárd forint értékű gyűjtemény, amelyet Pákh Imre az évtizedek alatt hozott létre.
Gobbi Hilda 1987-ben hozta létre végrendeletében az Aase-díjat az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplőinek.
A harmadikként a pódiumra lépő Krausz Ferenc elsőként a Svéd Tudományos Akadémiának mondott köszönetet Nobel-díjáért
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár francia származású magyar képzőművész - közölte a párizsi Pompidou Központ.
A világ egyik leghíresebb festménye, Pablo Picasso Guernica című alkotása a háború okozta szenvedések és a béke jelképévé vált.
Rolla János részt vett 1963-ban a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalapításában, majd több mint 50 évig az együttes koncertmestere.
A szeleburdi, figyelemzavaros csiga, Dömper, utcazenészként keresi kenyerét és minden vágya a hírnév - innen indulunk.