
Pintér Béla és Dragomán György is a Széchenyi Akadémia tagjai között
A Széchenyi Akadémia új elnöke Maurer Dóra festőművész, ügyvezető elnöke továbbra is Ferencz Győző költő lett.

A Széchenyi Akadémia új elnöke Maurer Dóra festőművész, ügyvezető elnöke továbbra is Ferencz Győző költő lett.

Az írás nagy kérdése, hogy milyen az ember, és ő műveiben az emberi természetet és az emberi viszonyokat is nagyon pontosan ábrázolja.

Dragomán György elmesélt egy történetet a Facebookon, amiből megérthetjük a fegyverhasználat pszichoterapeatikus hatásait.

Remek ötlettel állt elő a magyar író a Facebookon. Többek között a múltheti balatonfüredi tragédia is megelőzhető lett volna Dragomán György biciklibérlési módszerével.

…aki semmit nem olvas brosúrákon vagy napi híreken, újságokon kívül, az eleve szellemi ellenforradalmár is: az anyagi lét, a butító politikai vagy/és fogyasztói tömegkultúra felé nivelláló, reklámokat, propagandát, lózungokat benyaló, vezért és/vagy tömeget utánzó szolgalélekké lesz.

Sokakat felháborított az oktatási törvény elfogadott módosítása, miszerint a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek nem kérhetnek többé tantárgyi felmentést - a diszlexiás Dragomán György is köztük volt. Az Emmi pontosított, a sajátos nevelési igényű tanulókat nem érinti a változás.

Az értelmiség is felelős a hatalom-politika mai brutalitásáért, véli a neves író, és össze is foglalja, miért.

Úgy mentem Drezdába, hogy a darabról szinte semmit nem tudtam. Persze láttam magam előtt a könyvet, de nem tudtam elképzelni színházi előadásként úgy, hogy csak két szereplő van benne. - meséli Dragomán György író.

A közönség köreiben sokan nagyra becsülik Jordán Tamás színházigazgatói munkáját a Szombathelyi Weöres Sándor Színháznál, és azt a józan és mértéktartó kiállást, amellyel a politikai botrányba torkollott színházigazgató-választást kezeli.

Azt, hogy vele történt meg, sosem bántam meg, mert szerettem. És ez az, ami nem változik. Mindegy, hogy ez ezer éve volt...

Az vitathatatlan, hogy néhány nehézkesebb erkölcstanoktató a kardjába dőlhet,amikor a könyv miatt a gyerekek az első szexuális élményről kezdik faggatni.

Másodjára rendeznek 24 órás drámaíró versenyt a könyvszalon programjához csatlakozva.