+ Életmód

Az első segítség a hormonhajtású kamaszoknak, és a szüleiknek is

Az vitathatatlan, hogy néhány nehézkesebb erkölcstanoktató a kardjába dőlhet,amikor a könyv miatt a gyerekek az első szexuális élményről kezdik faggatni.

Az első (antológia) – Menő Könyvek, 2017 – szerzők: Dragomán György, Fiala Borcsa, Garaczi László, Gimesi Dóra, Grecsó Krisztián, Háy János, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Németh B. Eszter, Nyáry Krisztián,Tasnádi István borító: Weiler Péter– 220 oldal – ISBN 978-963-4033-462

„Normális esetben” az első szexuális tapasztalatok nem képezik beszélgetés tárgyát, és pláne nem készül irodalmi antológia, ami ezzel foglalkozik. „Normális esetben” azok, akik túl vannak rajta – legyen szó szép, vagy rossz emlékekről – nem teregetik ki az ilyen történeteket még barátaik között sem, nemhogy családon belül. Csak az igazi tahók szoktak csak azzal – és csak azzal – dicsekedni, hogy hány évesen szabadította meg őket valaki a szüzességüktől, de az ilyen kijelentéseket érdemes kritikával kezelni.

Itt volt az ideje, hogy valaki észrevegye, hogy a normális eset nem normális.

Nem normális, hogy a kamaszok generációról-generációra és évről-évre ugyanolyan tanácstalanul téblábolnak és próbálkoznak, ahogy azt mások is tették. Nem normális, hogy nincs kivel beszélniük, vagy ha mernek kérdezni, akkor olyan válaszokat kapnak, amelyekről mindenki tudja, hogy kamu.

A felnőttek többsége bort iszik és vizet prédikál akkor, amikor a házasságig, vagy valami egyéb kijelölt Nagy Eseményig őrzött szüzességről prédikál. Pont olyan, mintha elfelejtették volna, hogy ők is voltak tizenhat-tizenhét-tizennyolc évesek. Pedig akkoriban őket is hormonmotorok hajtották, tombolt bennük a másik nem, a másik test felfedezésének vágya, a végletes adni akarás.

Az első című antológia megalkotóinak valószínűleg ebből a – minden társadalmi réteget átitató – képmutatásból lett elege, és nem mellesleg felismerték azt a manapság háttérbe szoruló felvetést, ami az írástudók felelősségéről szól:

senki nem vállal nagyobb morális felelősséget, mint az, aki pennával cselekszik és alkot

– írta Szabó Dezső 1929-ben, s anélkül, hogy a felelősség mibenlétének meghatározását túlerőltetnénk, végiggondolhatjuk ezt Az első című antológia kapcsán. Elolvasva az antológiában sorakozó műveket, el kell ismernem, hogy a szerzők – mindenki a tőlük elvárható minőséget és formát hozva – tisztában vannak a kérdéskör fontosságával, és látják a helyzet fonákságát.(Nem mellesleg nagyszerű lehetőséget találtak arra, hogy a kortárs magyar irodalom közelebb kerüljön a kamaszokhoz.)

Az első nem akar sem lebeszélni, sem rábeszélni, nem taszít, és nem akarja, hogy a kamasz olyasmit tegyen, amit nem akar, vagy tényleg nem szabad. Van benne olyan történet, mely az „esemény” szépségről szól, és van olyan, ami a nem várt következményekről, van, ami a sutaságon való túllépés példája, és van, amelyik vicces. Ez a gyűjtemény nem „kama(sz) szutra”, de nagyjából kétszer annyi színt vonultat fel, mint ahány novella szerepel benne, hiszen „a dolog”, amiről mesél, az ugye két ember ügye… (Az előjátékot jegyző Nyáry Krisztián az, akinek lehetősége volt, hogy még több színt vigyen a kötetbe.)

Nem csodálkoznék azon, ha a most kimaradt szerzők, a kamasz és a felnőtt olvasókkal együtt követelnék a folytatást: Az első második kötetét.

Ez az antológia forradalom! Nem, nem a szexualitás forradalma, hiszen az már „megvolt”, többé-kevésbé és jól-rosszul lezajlott. Az első az őszinteség forradalma, a segítő párbeszéd alapja.

A fenti könyvismertetőben azért nem citáltunk a művekből, mert a kötet legfontosabb erényét, a fentebb hangsúlyozott sokszínűséget nem lehet kiragadott, szemérmes és szemérmetlenebb idézetekkel megmutatni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top