
Pogány Judit Kaposvár díszpolgára lett
Pogány Judit elkötelezett híve a színház társadalmi hatásának, amely szerinte képes az emberek értékrendjét és igazságérzetét formálni.
Pogány Judit elkötelezett híve a színház társadalmi hatásának, amely szerinte képes az emberek értékrendjét és igazságérzetét formálni.
Ma Budapest, ez a szabadságához makacsul ragaszkodó város a legmagasabb kitüntetésével mond köszönetet a szabad embereinek - mondta a főpolgármester.
Korniss Péter Kolozsváron született, 12 éves korában költözött szüleivel Magyarországra. 1967-ben dolgozott először szülőföldjén.
Átadta Budapest díszpolgár címeit Karácsony Gergely főpolgármester és Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az önkormányzat díszközgyűlésén
Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, 2013 és 2018 között a Csokonai Színházat vezette.
Szeged díszpolgári címével tüntették ki Karikó Katalin biokémikust, az elismerést Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester adta át pénteken, Szeged napján. Botka László az ünnepségen úgy fogalmazott, a szegediek a tudásban, a tehetségben és a szorgalomban hisznek. „Szeged napján büszke, sokszínű, szabad városunkat ünnepeljük, és legjobbjainkat köszöntjük, akik munkásságukkal jó példát állítanak mindannyiunk elé”. A polgármester…
Ferencváros díszpolgára díjat adományozott Kurtág György zeneszerzőnek a kerület polgármestere. A koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú óvintézkedések mellett adta át Baranyi Krisztina polgármester és két alpolgármestere, Döme Zsuzsanna és Reiner Roland kedden a Budapest Music Centerben a díjat a 94 éves mesternek – közölte pénteken a 9. kerületi önkormányzat. „A fantasztikus tanár, zeneszerző és zongorista a…
Az esztergomi önkormányzat posztumusz díszpolgári címet adományozott szombaton Mindszenty József egykori esztergomi érseknek, az oklevelet Erdő Péter bíboros vette át a hercegprímás emlékére rendezett mise után a Szent Adalbert Központban. Az Esztergomhoz és az egész magyar hazához kötődő kitartó és elévülhetetlen egyházvezetői és közéleti tevékenységének, a szabadság, a hűség és a helytállás példáját elénk állító…
A város idei díszpolgára, Rakovszky Zsuzsa 1950. december 4-én született Sopronban.
Zalán-Lipák Tibor jelenleg Budapesten él családjával. Gyakran jön Abonyba édesanyjához, illetve elfoglaltsága ellenére több alkalommal adott műsort a volt Városi Könyvtárban - írja a méltatás
Talán kicsit elsiették ezt a díjat, ugyanakkor talán el is késtek vele.