+ Fotó

Korniss Péter Szék díszpolgára lett

Korniss Péter

Korniss Péter Kolozsváron született, 12 éves korában költözött szüleivel Magyarországra. 1967-ben dolgozott először szülőföldjén.

Az erdélyi Szék község díszpolgárává avatták Korniss Péter fotográfust, aki évtizedekig dokumentálta a néphagyományairól híres település életét – írta közösségi oldalán csütörtökön a Kolozs megyei község vezetése.

A díjátadót szerdán tartották, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus személyesen vette át a díszpolgári oklevelet és az ezzel járó plakettet. Közös fotókat is készített a népviseletbe öltözött helyiekkel.

Sallai János polgármester köszöntőbeszédében értékelte a művésznek az erdélyi település közössége és hagyományai iránti érdeklődését. “Hálával és köszönettel tartozunk azért a kemény munkájáért, amivel nem csak magának szerzett világszerte elismerést, hanem egész községünk szellemi és anyagi jólétének gyarapítását segítette elő” – fogalmazott.

Közölte, a kitüntetéssel köszönik meg a több évtizedes munkát, hogy a művész tovább örökítette Szék hírnevét, dokumentálta hagyományait. Külön megköszönte, hogy olyan szeretettel és odaadással kezeli az így született munkákat, “hogy attól minden széki ember különlegesnek érzi magát”.

Korniss Péter Kolozsváron született, 12 éves korában költözött szüleivel Magyarországra. 1967-ben dolgozott először szülőföldjén, amikor Novák Ferenc koreográfus elvitte egy erdélyi táncházba. Ekkor döbbent rá arra, hogy még létezik a régi, vizuálisan is megragadható, hagyományos paraszti kultúra. Meggyőződésévé vált, hogy hírt kell adnia erről az eltűnésre ítélt világról.

Az Erdélyben készült képeiből 1974-ben nyílt első budapesti kiállítása óriási siker volt, az új magyar fotográfia egyik mérföldköve lett. Erdélyi képeiből állította össze első könyvét Elindultam világ útján címmel.

Idén megjelent Hosszú úton – Szék 1967-2022 című albuma egyedülálló, anyagát az adja, hogy több mint fél évszázadon át követte és dokumentálta a Kolozs megyei települést és lakóinak életét.

Korniss Péter elajándékozta életművét:

Korniss Péter boldog szívvel ajándékozta az életművét a Szépművészetinek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top