+ Életmód

Szeged díszpolgára lett Karikó Katalin

MTI/Rosta Tibor

Szeged díszpolgári címével tüntették ki Karikó Katalin biokémikust, az elismerést Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester adta át pénteken, Szeged napján.

Botka László az ünnepségen úgy fogalmazott, a szegediek a tudásban, a tehetségben és a szorgalomban hisznek.

“Szeged napján büszke, sokszínű, szabad városunkat ünnepeljük, és legjobbjainkat köszöntjük, akik munkásságukkal jó példát állítanak mindannyiunk elé”.

A polgármester kiváló tudósnak és kutatónak nevezte Karikó Katalint, aki az emberiségnek reményt adott a világjárvány idején.

Az ünnepségen elhangzó méltatás szerint Karikó Katalin Kisújszálláson nőtt fel, majd Szegeden szerzett biológus diplomát, és kutatómunkáját is a városban kezdte el; 1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték, így családjával az Egyesült Államokba költözött, előbb a philadelphiai Temple Egyetemen, majd a Pennsylvania Egyetemen dolgozott. 2004-ben egy kollégájával, Drew Weissmann-nal szabadalmat jegyeztettek be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazásra. Ezt a szabadalmat vásárolta meg 2011-ben a BioNTech és a Moderna. 2014-ben Karikó Katalin a német BioNTech cég alelnöke lett. 2018-ban a Pfizer gyógyszercéggel közösen kezdtek ezen a technológián alapuló oltást fejleszteni, ennek is köszönhető, hogy a koronavírus megjelenése után néhány hónappal már el is indult a vakcina tesztelése, tavaly december elején pedig a széles körű felhasználás.

A kutató korábban elmondta, rengeteg boldog emlék köti Szegedhez. 1972-ben egyetemi előkészítőn járt először a városban, majd a következő esztendőben felvételizett az akkori József Attila Tudományegyetemre, ahol öt évig tanult. Az 1978-as diplomaszerzést követően 1985-ig a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozott, a biofizikai intézetben, ahol RNS-ekkel foglalkozott.

Férjével is a városban ismerkedett meg 1977-ben, majd házasságukat is a szegedi városházán kötötték meg. Itt született a lánya is, akinek névadóját szintén a városházán tartották – emlékezett vissza szegedi éveire a kutató. Úgy fogalmazott, fiatal házasként szerettek Szegeden élni, nem is nagyon akartak elmenni, de állását elvesztve kénytelenek voltak messzire költözni.

Az elmúlt években többször is visszatért Szegedre, s minden alkalommal megkóstolta a halászlevet – árulta el a biológus.

Az ünnepséget megelőzően Karikó Katalin ellátogatott alma materébe, a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE), korábbi munkahelyére, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba, valamint a Szegedi Tudósakadémia vendége is volt.

A díszünnepségen Pro Urbe díjjal tüntették ki Röst Gergely matematikust, az SZTE Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékének vezetőjét és Knezevics Viktort, a BP országigazgatóját, szegedi irodavezetőjét. Szegedért emlékérmet vehetett át Grecsó Krisztián író, Kerek Attila, a szegedi polgármesteri hivatal nyugalmazott rendezvény- és protokolltanácsadója, valamint Török László, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a kézműipari tagozat elnöke.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    VIII.kerület!
    -csak megismételhetem: a “Klinikai-központban” épülő, a klinikai épületegyütteshez szervesen kapcsolódó épülő tér neve nem lehet más, mint; “KATALIN-tér”!
    Az aktuálisan nevet kapó teret aztán akár egy Psota-szobor is díszítheti a szülőháza helyén…
    Ezen alternatíváról talán a lakosságot is meg lehetne kérdezni.., feladni az általános gyakorlatot, hogy a nép feje felett döntenek.., ez ebben az esetben megengedhető…

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top