
Demeter Szilárd távozik a Közgyűjteményi Központ éléről
A Közgyűjteményi Központ alá tartozó intézmények vezetői már régóta átalakítást és Demeter Szilárd távozását szerették volna elérni.

A Közgyűjteményi Központ alá tartozó intézmények vezetői már régóta átalakítást és Demeter Szilárd távozását szerették volna elérni.

Erre hívta fel a figyelmet Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezetője is, aki a közösségi oldalán reagált a felmerülő kritikákra.

Nyáry Krisztián saját értékrendjét tisztázva határozott üzenetet küld minden román állampolgársággal is rendelkező magyar számára.

Demeter Szilárd terveiről elmondta: olyan közös projekteket valósítanak meg, mint a Jókai 200, a Mohács 500 vagy az Attila-projekt.

A Magyar Nemzeti Múzeum a Közgyűjteményi Központ részeként új stratégia mentén folytatja a következőkben - mondta Demeter.

A forradalminak nevezett pályázatára vonatkozó kérdésre Demeter Szilárd kifejtette: 1802-ben Széchényi Ferenc gróf felajánlotta...

Demeter Szilárd programbeszédében kiemelte egy új Közgyűjteményi Fórum létrehozásának fontosságát, amely...

A pályázati kiírásra Demeter Szilárd Csaba egyedüli jelentkezőként nyújtotta be vezetői koncepcióját...

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói pozíciójára kiírt pályázati felhívás benyújtási határideje november 16-án 17 órakor lejárt.

A Digitális Irodalmi Akadémia 25 évvel ezelőtt indult. Az évfordulón a múzeum főigazgatója megalapította a DIA tiszteletbeli tagja címet

Elindult az első ízben megszervezett Prózamaraton. A szerzők nevében Majoros Sándor József Attila-díjas író mondott beszédet.próu

Demeter Szilárd megköszönte a belvárosi önkormányzatnak, hogy támogatták a kertösszenyitás tervét. És kiszabadították Petőfit.