
A Berlinale legjobb filmje egy spanyol-olasz koprodukció
Az idei Berlinale versenyfilmes mezőnyében a fődíj mellett majdnem minden más díjat is nők nyertek el.
Az idei Berlinale versenyfilmes mezőnyében a fődíj mellett majdnem minden más díjat is nők nyertek el.
Az idei Berlinale "a bátorítás, a remény, és demokráciánk megerősödésének jele, messze Berlin határain túl is" - mondta a Zöldek politikusa.
A Berlinale versenyfilmjeinek többsége a jelenkorban játszódik, de a koronavírus-világjárvány csak két alkotásban kerül elő.
M. Night Shyamalan forgatókönyvíró, rendező és producer lesz a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nemzetközi zsűrijének az elnöke – jelentették be kedden a szervezők. Az indiai gyökerű amerikai filmes az elmúlt három évtizedben számos zsánerfilmmel hódította meg a mozik közönségét. Nemzetközi hírnevet az 1999-ben bemutatott, Bruce Willis főszereplésével készült Hatodik érzék című pszichothriller hozta meg számára,…
Nyári szabadtéri különkiadással és a magyar díjazottak részvételével folytatódik szerdától a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale). A Berlinale Summer Special (Berlinale nyári különkiadás) nevű rendezvénysorozat révén a német főváros filmszemléje a koronavírus-világjárvány ellenére az idén is közönségfesztivál marad. A Berlinale hagyományos, év eleji időpontjában csak a szakmai programokat tartották meg, a járvány miatt online formátumban,…
Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale): Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg Természetes fény című bemutatkozó alkotásáért, Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat nyerte el Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításával a nemzetközi zsűri pénteki közleménye szerint.…
Bemutatták szerdán a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című alkotását. Idén a neves fesztivál nagyjátékfilmes versenyprogramjában két magyar film szerepel. A másik magyar alkotást, Nagy Dénes Természetes fény című moziját kedden mutatták be a Berlinalén. A Rengeteg – Mindenhol látlak című filmben korábban láthatatlan feszültségek, félelmek öltenek testet. Az első…
A koronavírus-járvány miatt közönség és sztárok nélkül kezdődik hétfőn a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), amelyen a szemle 71 éves történetében először egyszerre két magyar nagyjátékfilm is indul a legjobb filmnek járó Arany Medvéért. A világjárvány miatt a Berlinale az idén évindító helyett nyári fesztivál. A nyilvános vetítéseket és a díjátadó gálákat a június 9-től június…
Két magyar filmet, Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című alkotását és Nagy Dénes Természetes fény című munkáját is meghívták a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) idei nagyjátékfilmes versenyprogramjába, amelyben 15 filmet mutatnak be – jelentették be a szervezők csütörtökön Berlinben. A világ legnagyobb filmes közönségfesztiváljának 71 éves történetében először szerepel egyszerre két magyar munka a…
A koronavírus-világjárvány nem törli el a föld színéről a filmszínházakat, az emberek a válság után ismét járnak majd moziba a legnagyobb filmes közönségfesztivál, a Berlinale volt igazgatója szerint. Dieter Kosslick a fesztiváligazgatóként 19 évig végzett munkájáról és a filmipar jövőjéről írt könyvének megjelenése alkalmából adott keddi nyilatkozatában kiemelte, hogy a járvány révén sokan észrevesznek dolgokat,…
A koronavírus-világjárvány miatt átszervezik és február helyett nyáron tartják meg a Berlinalét, a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválját. Mariette Rissenbeek ügyvezető igazgató és Carlo Chatrian művészeti vezető közleménye szerint a járvány miatt kifejlesztett „új fesztiválformátum” lényege, hogy a szakmai kísérőrendezvényeket online fórumként tartják meg, a nagyközönségnek szervezett vetítéseket pedig elhalasztják júniusra. Nagyon nagy az igény a…
Fontos szerepe volt a náci Németország ideológiai célok szolgálatába állított filmiparában Alfred Bauernek, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) alapítójának – közölték a fesztivál vezetői szerdán a felkérésükre elvégzett tudományos kutatás eredményeiről. Alfred Bauer a Joseph Goebbels vezette náci propagandaminisztérium utasítására 1942-ben felállított birodalmi filmgyártási igazgatóság (Reichsfilmintendanz) vezetőjének közvetlen munkatársa volt. Tevékenységével hozzájárult a náci rezsim…