+ Film

A Berlinale visszatért a mozikba

berlinale variety

Az idei Berlinale „a bátorítás, a remény, és demokráciánk megerősödésének jele, messze Berlin határain túl is” – mondta a Zöldek politikusa.

Francois Ozon francia rendező és forgatókönyvíró Peter von Kant című alkotásának világpremierjével elkezdődött a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) csütörtök este.

A Petra von Kant keserű könnyei című 1972-es nyugatnémet filmdráma – Rainer Werner Fassbinder rendezésének – feldolgozása 17 alkotással együtt versenyez a német főváros szemléjén a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért. Egy kivételével – Phillys Nagy Call Jane című filmjén kívül – valamennyi a Berlinalén látható először. A díjakról döntő nemzetközi zsűrit M. Night Shyamalan amerikai rendező vezeti.

A Berlinale nyitányát a koronavírus-járvány miatt a megszokottnál kevesebb pompával ünnepelték, így például a legnagyobb külföldi filmsztárok közül senki nem vett részt az első versenyfilm vetítése előtt tartott gálán. Ugyanakkor önmagában komoly fegyvertény, hogy a járvány ötödik hulláma elleni védekezés közben sikerült megszervezni a szemlét – emelték ki többen, köztük az első számú támogatót, a német szövetségi kormányt képviselő kulturális államminiszter, Claudia Roth, aki a megnyitó előtt kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy a film csak a mozivásznon válik „valódi közösségi élménnyé”.

A fesztivál éppen erről, „közösségünk, társadalmunk megőrzéséről szól”, ezért mindent megtettek azért, hogy a tavalyi online kiadás után ismét hagyományos formátumban tarthassák meg.

Ezek a törekvések eredményesek voltak, a fesztivál filmjeit ismét közönség előtt, mozikban vetítik, így az idei Berlinale „a bátorítás, a remény, és demokráciánk megerősödésének jele, messze Berlin határain túl is” – mondta a Zöldek politikusa, kifejtve, hogy a művészek az alkotásaikkal „felbecsülhetetlenül fontos perspektívát teremtenek” a közösség jelenére és múltjára.

„Kultúra nélkül, színház és koncertek nélkül, mozi, film nélkül minden néma marad”

– emelte ki Claudia Roth.

A szervezők két változattal, a hagyományos és a tavaly kipróbált online fesztiválformátummal készültek a 72. Berlinaléra, és csak januárban kapták meg az engedélyeket az úgynevezett jelenléti rendezvény megtartására, számos járványvédelmi kikötéssel. A vetítésekre például csak oltással vagy gyógyultsági igazolással, valamint – az emlékeztető oltással is rendelkezőket kivéve – friss negatív teszttel lehet belépni, minden második helyet üresen kell hagyni és FFP-2 minősítésű maszkot kell viselni. Fogadások sem lesznek az idei Berlinalén, a fesztivál szakmai kísérőrendezvényeit, köztük a European Film Market (EFM) filmipari vásárt pedig ismét online formátumban tartják meg.

A február 20-ig tartó szemlén valamennyi szekciót együttvéve 69 országból 256 alkotást mutatnak be. Magyar filmet ezúttal nem hívtak meg a fesztiválra.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb a vezető nemzetközi filmfesztiválok sorában, látogatóinak száma a világjárvány előtt rendre félmillió körül volt. Költségvetése általában 25 millió euró (8,8 milliárd forint) körül van, legnagyobb finanszírozója a német szövetségi és a berlini tartományi kormány. A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával, és tavaly Nagy Dénes a Természetes fény című munkájával elnyerte a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve-díjat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top