
Az Ingeborg Bachmann-filmet lehúzták a berlini kritikusok, de én nem tudtam szabadulni a hatása alól
Ingeborg Bachmann költőnőt sokkal inkább magánemberként, mint alkotóként ismerjük meg von Trotta kameráján keresztül.

Ingeborg Bachmann költőnőt sokkal inkább magánemberként, mint alkotóként ismerjük meg von Trotta kameráján keresztül.

Fiatal magyar animációs rendező filmje aratott sikert a Berlinalén. A 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fiatalokról és a fiatal közönségnek szóló Generations 14+ elnevezésű szekciójában debütált Erhardt Domonkos Szemem sarka című diplomafilmje, amely a díjkiosztón külön dicséretben részesült. „Emlékszel-e arra a bizonyos, egyszeri és megismételhetetlen pillanatra az életedből? Varázslatos volt, vagy talán kissé túl szenvedélyes… Ez…

Spielberg azt is elárulta, hogy a Fabelman család nagyon személyes történet, forgatása érzelmileg nagy kihívás volt számára.

Az Encounters programban mutatták be a Műanyag égbolt című magyar filmet, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotását.

Sean Penn nagy igazságokat mond ki. Például: ez az invázió „szégyenletes ostobaság” - Berlinből jelenti Deák Zsuzsanna.

A Variety fesztiválújságja a Nemzeti Filmintézet Magyar Filmlaborjának hat hónapja kinevezett új vezetőjét, Bódizs Tamást is megszólaltatta.

Sean Penn és Aaron Kaufman Szuperhatalom című alkotása közvetlenül az Ukrajna elleni orosz támadás előtt és a háború első napjaiban készült

A Berlinale Classics válogatásában mutatják be Fehér György 1989-ben készült, frissen restaurált Szürkület című filmjét.

A Haumann Péter által megformált felügyelő egy gyermekgyilkosság-sorozat elkövetője után nyomoz, de korán lezárják az ügyet.

Fiatal, ragyogó és jelentős munka áll már mögötte, Kristen Stewart tökéletes híd Amerika és Európa között - mondta a Berlina igazgatója.

Spielberg filmjei új síkba helyezik a nézőt, ahol a mozivászon lesz érzelmeik beteljesülésének megfelelő felülete – indokolták a díjat.

A Berlinale a leleplezés után megszüntette a díjat, és megbízta a független Leibniz Kortárs Történeti Intézetet, derítse ki az igazságot.