
Arany Medvét ért a menekültekről szóló dokumentumfilm
A film rendezője, miután átvette az elismerést, azt mondta: "ebben a pillanatban gondolatban mindazokkal vagyok, akiknek nem sikerült eljutniuk Lampedusára, a remény szigetére".

A film rendezője, miután átvette az elismerést, azt mondta: "ebben a pillanatban gondolatban mindazokkal vagyok, akiknek nem sikerült eljutniuk Lampedusára, a remény szigetére".

Ellátogat Portugáliába, ahol csaknem másfél évtizeddel ezelőtt megszűnt a drogfogyasztók kriminalizálása, és lássunk csodát, nem nőtt ezzel sem a bűnözés, sem pedig a drogfogyasztás az országban - Ferber Katalin jelenti a Berlinálén Michael Moore Hol avatkozzunk be legközelebb? című filmjéről.

Jövő hónapban, március 11-én lesz éppen öt éve, hogy Japán egyik legnagyobb földrengése és szökőárja pusztított, majd néhány órán belül négy atomreaktor égett, leolvadt, súlyosan megsérült - Ferber Katalin írása az Üdvözlet Fukusimából című, a Berlinálén bemutatótt filmről

Az anya végtelennek tűnő meséje, amit akkor is folytat, ha nincs vele Dani (skype-on), nem más, mint saját gyerekkorának története. De ezt csak akkor értjük meg, amikor az asszony anyja megbetegszik, és betegségéből már nem gyógyul fel - írja Ferber Katalin a Berlináréról.

A teltházas vetítés után sokan könnyes szemmel jöttek oda hozzám, és ismeretlenül is elkezdték mesélni gyermekkori traumáikat, mert ismerősnek tekintettek engem, miután megnézték a filmet - mondta a rendező.

A trailer után most egy részletet is megnézhetünk Bucsi Réka új filmjéből, hála a Berlinale szervezőinek!

A február 21-ig tartó fesztiválra két magyar alkotást hívtak meg, Bucsi Réka LOVE című animációs filmje a rövidfilmes versenyprogramban debütál, Fliegauf Bence Liliom ösvény című játékfilmjének világpremierjét pedig a Forum nevű szekcióban tartják.

A háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep fiatal filmes tehetségeknek tart mesterkurzust a februári Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Bucsi Réka Love című animációs rövidfilmjét is bemutatják a február 11-21. között zajló Berlinale filmfesztiválon.

A csütörtökön megjelent kritikák közös eleme, hogy Sam Taylor-Johnson rendezése unalmas, és egészen sokáig, a 41. percig egyetlen kockája sem szól a szexről.

A Berlin felett az éggel nyit februárban a Berlinálé.

Wim Wenders Robert Redforddal készített térhatású filmet "az épületek lelkéről" a Berlinale-ra.