bécs

Új irányvonal Bécsben, leköszön a polgármester

Új irányvonal Bécsben, leköszön a polgármester

24 év után idén májusban köszön le Bécs Város polgármestere, Dr. Michael Häupl. Az Osztrák Szolciáldemokrata Párt (SPÖ) első embere már egy januári kongresszuson átadta a párt vezetését kollégájának, Michael Ludwignak, aki a 2018. május 24-ei közgyűlésen a polgármesteri címet is átveheti majd. A hónap közepén zajlott le az első nagy pártkongresszus Michael Ludwig vezetésével,…

Rajtunk a világ szeme, az igazi meg az ál is – beszélgetés Mélyi Józseffel, a FOCUS HUNGARY kurátorával

Rajtunk a világ szeme, az igazi meg az ál is – beszélgetés Mélyi Józseffel, a FOCUS HUNGARY kurátorával

Három magyar galéria, a Kisterem, az acb Gallery és a Vintage Gallery fogott össze, hogy közösen szervezzenek kiállítást a viennacontemporaryre. Az egyes intézmények vezetői hamar rájöttek, hogy a ‘60-as, ‘70-es évek művészeivel és alkotásaival mindannyian foglalkoznak, így ez lett a FOCUS HUNGARY vezérfonala.