+ Építészet

Új irányvonal Bécsben, leköszön a polgármester

Häupl és Ludwig az asperni városrész fejlesztésénél (c) PID_David Bohmann

24 év után idén májusban köszön le Bécs Város polgármestere, Dr. Michael Häupl. Az Osztrák Szolciáldemokrata Párt (SPÖ) első embere már egy januári kongresszuson átadta a párt vezetését kollégájának, Michael Ludwignak, aki a 2018. május 24-ei közgyűlésen a polgármesteri címet is átveheti majd.

A hónap közepén zajlott le az első nagy pártkongresszus Michael Ludwig vezetésével, ahol a párt 60 fős grémiuma a városvezetés új irányvonalait határozta meg. A város leendő polgármesterének legfőbb célja, hogy Bécset „Európa digitális fővárosává” tegye. A digitalizációnak mind az infrastrukturális fejlesztések, mind a finanszírozás és az oktatás területén központi szerepet kell játszania, döntötték el Bécs szociáldemokrata politikusai. A kisebb városi közösségek is fontos szerepet kapnak az új pártelnök jövőképében. Olyan terveket szeretne megvalósítani, amelyek által a bécsiek és főként az egyes városrészek lakói sokkal inkább magukénak érzik majd a kerületüket. Ennek érdekében például egy új nyári színpadot szeretnének felépíteni a Duna-parton. A konkrét projektek között említették egy sport- és kulturális csarnok megépítését is. A következő kongresszuson, május 14-én Michael Ludwig pedig többek között a városháza átalakítását fogja megvitatni párttársaival, mielőtt május 24-én átvenné az osztrák főváros vezetését.

Dr. Michael Häupl 1994. november 7. óta Bécs város polgármestere és az osztrák főváros emblematikus alakja. 24 éves polgármesteri pályafutása alatt Bécs éveken át a világ legélhetőbb városa címet viselte. Michael Ludwig 2007 óta Bécs város lakhatásért, lakásépítésért és városmegújításért felelős tanácsnoka. 2009 és 2010 között ő volt Bécs második polgármester-helyettese.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top