
Tudtak a 12,5 milliárdot érő festmények létezéséről, de fogalmuk sem volt, hol lehetnek
Francis Bacon ír származású brit festőművész két önarcképét egy magángyűjteményben fedezték fel, és az aukciót megelőzően tárják először a nagyközönség elé.

Francis Bacon ír származású brit festőművész két önarcképét egy magángyűjteményben fedezték fel, és az aukciót megelőzően tárják először a nagyközönség elé.

A csendéletet csütörtökön bocsátják árverésre. A korábbi tulajdonosról semmit sem tudni. Vajon ki festhette a képet?

Az 1985-ben elhunyt orosz származású Simon Kuznetsnek 1971-ben ítélték oda a Nobel-díjat a gazdasági növekedés tapasztalati értelmezéséért, a gazdaságfejlődési folyamat gazdasági és társadalmi szerkezetének jobb megismeréséért.

Az 1858-ban épített templom kikiáltási ára 810 ezer lej, (56,7 millió forint), a parókiáé és a hozzá tartozó teleké pedig 90 ezer lej (6,3 millió forint) lesz a jövő hét keddjére meghirdetett árverésen.

Elvis Presley két magánrepülőjét együtt kínálják eladásra. Az aukciót szervező aukciósház 10-15 millió dollárt vár az egykori sztár különleges gépeiért.

A csaknem 240 tétel közül 9 festmény védett, 51 kép becsértéke pedig meghaladja az 5 millió forintot - olvasható a Kieselbach Galéria tájékoztatójában

Frenreisz Károly zenész, Latinovits Zoltán öccse szerint Latinovits intim részleteket tartalmazó gondolatainak nem árverésen van a helyük.

A rocktörténeti különlegességet 68 másik ritkasággal együtt árverezik el januárban a legendás énekes egykori memphisi otthonában.

Lennon a hatvanas években egy londoni éjszakai bárban ajándékozta oda a ma közel tízmilliót érő tárgyat.

A kikiáltási ár 266 millió forint. A végrehajtó október 22. óta várja az ajánlatokat, kedd délutánig hiába.

Akár 300 ezer fontért (118 millió forintért) kelhet el Mozart egy apró fiatalkori portréja a november 20-án Londonban megrendezésre kerülő árverésen.

A kortárs alkotók munkái mellett szerepelt néhány igazi klasszikustól származó festmény a Pintér Aukciósház árverésén.