amerika

Kikapcsolják a világ legöregebb webkameráját

Kikapcsolják a világ legöregebb webkameráját

A kamera 25 éve folyamatosan működik a San Franciscó-i Állami Egyetem kampuszán. A ködkamerát 1994-ben indították el, hogy az időjárás változását figyelje az egyetemi kampuszon – olvasható a BBC honlapján. Jeff Schwartz, aki Dan Wonggal együtt készítette a kamerát, közölte, hogy augusztus 30-án kivonják a forgalomból, mondván, nincs jó hely, ahová telepíthetnék. „Úgy éreztük, hogy…

Az új amerikai törvény előbbre helyezi a gazdasági érdeket a veszélyeztetett fajok védelménél

Az új amerikai törvény előbbre helyezi a gazdasági érdeket a veszélyeztetett fajok védelménél

Az amerikai kormányzat befejezte a veszélyeztetett fajok védelméről szóló törvény átalakítását, amellyel lazít a vadvédelmi szabályozáson. Az új szabályozás – amelynek részleteit még nem hozták nyilvánosságra – csökkenteni fogja a vadon élő állat- és növényvilág életterét, és szakértők szerint veszélybe sodorja túlélésüket is. Egyúttal veszélyezteti a védett állatokat, köztük a fehérfejű rétisast vagy a grizzly…

Felnyitják a híres amerikai bűnöző sírját

Felnyitják a híres amerikai bűnöző sírját

Felnyitják az egyik leghírhedtebb amerikai bűnöző, az FBI-ügynökök által 85 éve lelőtt John Dillinger indianapolisi sírját, és még aznap vissza is temetik az 1930-as években elhíresült gengsztert. A holttest kihantolása véget vethet az összeesküvés-elméleteknek, amelyek szerint az egyesek által népi hősként ünnepelt bandita talán nem is a nevét viselő sírban nyugszik. A szeptember 16-ra tervezett…

Elhunyt a 1950-60-as évek egyik legkedveltebb amerikai filmsztárja, Doris Day

Elhunyt a 1950-60-as évek egyik legkedveltebb amerikai filmsztárja, Doris Day

Kilencvenhét éves korában meghalt Doris Day, az 1950-60-as évek egyik legkedveltebb amerikai filmsztárja – jelentette be a színésznő alapítványa. A Doris Day Állatvédő Alapítvány közölte, hogy Day hétfőn hunyt el a kaliforniai Carmel-völgyben lévő otthonában közeli barátai körében. „Korához képest Day páratlan egészségnek örvendett, ám a közelmúltban súlyos tüdőgyulladást kapott, ez okozta halálát”. Day korának…

2019. május 19. /
, ,
Három neves hegymászó vesztette életét egy lavinában

Három neves hegymászó vesztette életét egy lavinában

Három neves, kivételes tehetségű hegymászó veszett oda lavinában a kanadai Sziklás-hegységben, a Banff Nemzeti Parkban. Az amerikai Jess Roskelley, az osztrák David Lama és Hansjörg Auer holttestét helyi idő szerint vasárnap találták meg a kanadai hatóságok napokig tartó keresés eredményeként. A fiatal extrémalpinisták kedd óta számítottak eltűntnek, és bár a hozzátartozók már napok óta tényként…

Julia Louis-Dreyfus kapta az egyik legjelentősebb amerikai művészeti díjat

Julia Louis-Dreyfus kapta az egyik legjelentősebb amerikai művészeti díjat

Harmincöt éves színészi pályafutással és két nagy sikerű tévésorozat főszerepével a háta mögött idén Julia Louis-Dreyfus kapta meg vasárnap a Kennedy Központ Mark Twain-díját, az Egyesült Államok egyik legjelentősebb művészeti elismerését. Az 57 éves Louis-Dreyfus az 1990-es évek népszerű Seinfeld-tévésorozatával futott be. Karrierje alatt hat egymást követő évben nyerte el az Emmy-díjat az HBO politikai…

2018. október 23. /
, ,