+ Oktatás

Szükségállapotot rendeltek el egy egyetemi beszéd miatt

Richard Spencer több Twitter-bejegyzésben is azt írta: érkezése olyan lesz, mintha hurrikán sújtaná Floridát.

Scott Brown floridai kormányzó szükségállapotot jelentett be szerdán az ismert fehér fajvédő, Richard Spencer floridai egyetemi beszéde előtt.

Spencer, aki az amerikai fajvédő mozgalom egyik ismert figurája, helyi idő szerint csütörtök délután tart előadást a Floridai Egyetem Gainesville-ben lévő kampuszán. Ez lesz az első nagyobb nyilvános rendezvénye Spencernek azóta, hogy nyáron a virginiai Charlottesville-ben a fehérek felsőbbrendűségét hirdető szélsőjobboldali csoportok – csatlakozva egy polgárháborús szobor elmozdítása ellen rendezett jobboldali tüntetéshez – véres utcai összecsapásokat provokáltak. A csoportok szervezésében Richard Spencer is aktívan részt vett.

Scott Brown, Florida kormányzója szükségállapotot rendelt el abban a megyében, ahol a kampusz található. Brown egyúttal mozgósította a Nemzeti Gárdát és megerősítette a helyi rendőri erőket is.

Hiszek az alkotmány által is biztosított szólásszabadságban, de nem nézek el semmiféle erőszakot és továbbra is gondoskodom a floridaiak épségéről

– nyilatkozta a kormányzó az Orlando Sentinel című helyi lapnak.

Richard Spencer az amerikai AP hírügynökségnek azt mondta: „hízelgő” rá nézve a szükségállapot kihirdetése, de szerinte ez túlzás. Spencer ugyanakkor több Twitter-bejegyzésben is azt írta: érkezése olyan lesz, mintha hurrikán sújtaná Floridát.

Áprilisban az alabamai Auburn Egyetem közbiztonsági okokra hivatkozva megpróbálta megakadályozni, hogy Spencer előadást tartson az intézményben, ám egy szövetségi bíró a szólásszabadság alkotmányban biztosított jogára hivatkozva elrendelte, hogy az egyetem köteles lehetőséget adni Spencernek a mondandója előadására. Keith Watkins szövetségi bíró akkor azzal érvelt, hogy

bár Richard Spencer álláspontja és üzenete ellentmondásos, de nem szószólója az erőszaknak.

A Cincinnati Egyetem októberben jelezte: kész fogadni Spencert egy előadásra, de több amerikai egyetem – köztük például a michigani, az ohiói, a louisianai, vagy az észak-karolinai egyetem – augusztusban, a Charlottesville-i zavargások után, közleményben szögezte le, hogy nem kívánatos vendég Charles Spencer.

A floridai egyetem diákjait megosztja a fehér fajvédő várható előadása. Nyílt tüntetést biztonsági okokból nem szerveznek, de szimbolikus internetes demonstrációt igen. Az előadásra jegyet kell váltani, Gainesville belvárosának egyik sörözője azonban – annak reményében, hogy minél kevesebben lesznek az előadáson – akciót hirdetett: minden egyes fel nem használt jegyért ingyen sör jár.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top