
Előkerült David Bowie titkos 18. századi musicalje
A mű a The Spectator (A néző) címet kapta, és még David Bowie legközelebbi munkatársai sem tudtak róla.

A mű a The Spectator (A néző) címet kapta, és még David Bowie legközelebbi munkatársai sem tudtak róla.

2022-ben Derek Boshier azt mondta, hogy művészetére és életére a „legerősebb hatást” a munkásosztálybeli gyökerei gyakorolták.

A Ziggy Stardust-ból mozifilm is készült, ezt a korszak végső lezárást jelentő 1973 júliusi londoni koncerten rögzítették.

David Bowie és Marc Bolan hatvan évvel ezelőtt, 1964-ben találkozott, Bowie 1972-ben dalt is írt Bolanről "Lady Stardust" címmel.

Újra Budapesten ad koncertet Pat Metheny. A világhírű amerikai dzsesszgitáros október 8-án az Erkel Színházban lép fel a Jazzfest Budapest keretében. A művész, aki zenekari kísérettel szokott dolgozni, turnézni és lemezeket készíteni, ezúttal első szólóturnéjának keretében érkezik. Pat Metheny összesen húsz Grammy-díjat nyert különböző kategóriákban, többek között a legjobb kortárs dzsesszfelvétellel és a legjobb dzsessz…

Ez tehát egy kiváló lehetőség David Bowie rajongóinak, hogy átélhessék teljes pompájában Ziggy Stardust búcsúját.

Koncertek, zenei témájú kiállítások, pódiumbeszélgetések várják a közönséget a Szentes KultFESZT-en, amely szombaton kezdődik.

Újabb kiadványokkal, köztük egy eddig kiadatlan anyag hivatalos megjelenésével bővül a David Bowie életművét feldolgozó sorozat. A Warner Music a Bowie-életmű átfogó feldolgozását célzó széria ötödik darabjaként jelenteti meg novemberben a Brilliant Adventure című dobozt, amely a 1992-től 2001-ig terjedő időszakra fókuszáló monstre, tizenegy CD-t/tizennyolc LP-t tartalmazó kiadvány – írta a bbc.com. E box legnagyobb…

David Bowie földönkívüli alteregójáról, Ziggy Stardustról mintázott Barbie babát dobott piacra az amerikai Mattel játékgyár, a zenész Space Oddity című száma megjelenésének 50. évfordulója alkalmából. A Bowie-ra keresztelt baba vörös hajú, hatalmas fülbevalót, fémes csillogású nadrágot és felsőt, valamint magas talpú piros csizmát visel – írja a BBC. A gyűjtőknek szánt baba ára 50 dollár…

David Bowie fia kritizálta az apja életéről készülő új filmet és közölte, hogy nem szerepelhet benne a néhai sztár egyetlen száma sem. Duncan Jones Twitter-üzenetében leszögezte: „a közönségen múlik, hogy akar-e majd egy életrajzi filmet látni Bowie zenéje és a család hozzájárulása nélkül”. A Stardust című film forgatása a tervek szerint júniusban kezdődik, a produkciót…

A zenekart visszautasította a Decca lemezkiadó cég, a felvételt, melyen Bowie az I Never Dreamed című dalt énekli, sohasem adták ki

Az I Never A A A Dreamed című számot választottam, mivel ez volt a legerősebb. David vezette a vokált, hogy a legjobban szólaljon meg a szám. Tehát ez lett a legelső felvétel, amelyen David Jones énekelt 55 évvel ezelőtt.

A sorozatban Andy Brennant alakító Harry Goaz szerint eredetileg úgy volt, hogy Bowie is játszik majd az új szériában, ám a betegsége miatt erre már nem került sor.

A karácsonykor elhunyt George Michael előtt is lerótták tiszteletüket a sztárok. "Csodálatos hangja örökké velünk marad, mintha ajándékot kaptunk volna" - mondták az emlékét felidézve korábbi együttese, a Wham! tagjai.

Korábban már a Beatles és a Pink Floyd munkásságáról is megemlékeztek egy-egy bélyeggel a Királyi Postánál

Mindegyik koncert és esemény bevételét a fiatalok művészeti oktatásának támogatására fordítják. A londoni koncert a Children and the Arts (Gyerekek és Művészet) alapítványt támogatja.

A videó, melyben Bowie bekötött szemmel fekszik az ágyban, nem az énekes betegségére utal.

A szobor fölött elhelyezett hangszórókból a tervek szerint minden órában felcsendül majd egy Bowie-szám.

Az amerikai formáció európai turnéja egyik állomásaként nemrég megjelent új lemeze dalai mellett minden bizonnyal néhány jól ismert David Bowie-számot is elő fog adni.

Bowie egyszer azt nyilatkozta az Uncut magazinnak, leginkább azt értékelte a városban, hogy teljesen szabadon tudott járkálni, mivel a berlinieket egyszerűen nem foglalkoztatta a jelenléte.

Az ezerfős zenekar játszott már Nirvanát is, most pedig azt nézhetjük meg, ahogy David Bowie egyik klasszikusát adják elő.

Idén év elején volt két teltházas koncert a Gödör Klubban abból az alkalomból, hogy 35 éve alakult meg az URH. A több régi tag közreműködésével összeállt alkalmi formáció második fellépése egy nappal Bowie halála előtt volt - meséli Salamon András.

A Földre pottyant férfi című film inspirálta musicalt Bowie Enda Walsh ír drámaíróval együtt készítette: Londonban a Kings Cross színház tűzi műsorára október 25-től.

Még idén megjelenik a David Bowie-antológia második része, amely 1974 és 1976 közötti felvételekből válogat.

A januárban elhunyt zenész gyűjteményének legértékesebb darabja egy 2,5-3,5 millió fontot érő festmény.

Ezen az úton tisztelgünk Bowie, a művész és a humánus ember előtt, megőrizzük emlékét a városban, amelynek nem volt rá alkalma, hogy vendégül lássa őt - mondta el Adnan Comor, az emlékmű létrehozóinak szóvivője.

Az experimentális zene egyik ikonikus alakja, a harmonikavirtuóz Kimmo Pohjonen és Minna Tervamäki balett-táncos 2016. április 23-án a Müpában mutatják be Bright Shadow című előadásukat.

David Bowie Blackstar című utolsó albuma nyomán minisorozat készült az Instagramra.

Sok izgalmas festményt láttunk az utóbbi hónapokban drMáriástól, de itt most a sztori is érdekes, ugyanis az álmában megjelent David Bowie arra kérte, változtassa meg a róla készült festményt.

A Los Angelesben található Roxy adott otthont annak a koncertnek, melyen David Bowie emléke előtt tisztelegtek a fellépők. Mutatunk pár videót az eseményről.