XY – Emberi méltóság és a MOME generáció
Van egy kör előnyünk – Jelenits István megnyitója a Ludwig Múzeumban. (Csanda Mária tudósítása és a fotói)
Van egy kör előnyünk – Jelenits István megnyitója a Ludwig Múzeumban. (Csanda Mária tudósítása és a fotói)
Robert tudatosabban akart a legfelsőbb művészkörök tagja lenni, „aki dudás akar lenni” idézte a fordító, valóban megjárta a poklot, szélsőséges viselkedésmódokat próbált ki, beleértve szado-mazo bárok látogatását. Csanda Mária tudósítása Patti Smith „Kölykök” című könyvének bemutatójáról a Ludwig Múzeumban.
Míg a női akt évszázadok óta magától értetődő téma a képi ábrázolásban, és kiállításokon is gyakran szerepel, a férfi akt először csak mitológiai összefüggésben bukkant fel. A képen: Maria Lassnig: A biológus.
Patti Smith – a könnyűzene és a költészet találkozási pontjait kereső legendás énekes-dalszerző – fiatalkorának és egy elveszett generációnak állít emléket Kölykök című könyvében. Beljebb egy részletet is olvashattok a könyvből.
A kiállítás a művész kettős szerepéből indul ki, abból a sajátos dialektikából, hogy a művész gyakran egyszerre létrehozója és főszereplője is saját műveinek.
Többnyire provokatív homoszexuális töltetű fotóiról ismert, ahonnan a szado-mazo szubkultúra kellékei sem hiányoznak. Ám ez még nem lenne több pornónál. (Béresi Csilla kritikája)
"Az emberi test a költészet, meg az utca" - Henri Chopin. Festmény: Bernáth/y: A hal torka.
Nietzsche disznó! Emellett még protestáns is! Luther Márton hittagadásának egyetlen lehetséges következménye. - Svetislav Basara munkájával az Új Forrás októberi számát ajánljuk.

Tíz éve bukkant föl az interneten, és terjed e-mailben a Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val című falvédő fotója. Az eredeti szerepelt egy New York-i kiállításon, meglehet, David Bowie is látta. Zalai Imréné unokájával, Szabó Eszter Ágnes képzőművésszel a befőtt- és lekvárkészítésről, a cukros perecről, a műgonddal végzett hétköznapi munkáról és egy erdei ufó-leszállópályáról beszélgettünk.…

Nagyinterjúnk: Káel Norbert: Liszt rocksztár image-éhez hozzájárult, hogy sármos volt A legfontosabb hírek: Először adják ki Steinbeck Érik a gyümölcs című regényét cenzúrázatlanul 6,1 milliárd forintért kelhet el ez az Andy Warhol-festmény Tudod, miért látunk át az üvegen? – A Nobel-díjas megmutatja