
Itt megtalálod az Oscar-díj jelöltek és nyertesek összesített listáját
Véget ért a 88. Oscar-gála, ahol a legjobb idegen nyelvű film díját Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte. Íme a jelöltek, valamint kiemelve a nyertesek listája.

Véget ért a 88. Oscar-gála, ahol a legjobb idegen nyelvű film díját Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte. Íme a jelöltek, valamint kiemelve a nyertesek listája.

A vasárnapi Oscar-gála forgatókönyvéért Billy Kimball, A Simpson család egyik írója felel, a hollywoodi filmipar parádés díjátadóját az Emmy-díjas Glenn Weiss rendezi. A ceremóniát, amelyen a Saul fia is díjra esélyes, a Duna is közvetíti élőben.

A Saul fia producerei az interjú első változatának csütörtöki megjelenése után közölték, hogy lépéseket tesznek a Jüdische Allgemeine ellen, mert állításuk szerint a német hetilap meghamisította a rendezővel készített interjút. Az interjút mostanra módsoították.

A Saul fia január 21-től látható az olaszországi mozikban, valamint nyitófilmje lesz a szerdán kezdődő Trieszti Filmfesztiválnak. A film római sajtóbemutatóján Röhrig Géza, az alkotás főszereplője az MTI-nek adott interjúban a nyugati civilizáció törékenységére hívta fel a figyelmet, hogy az erkölcsi nihilizmussal szemben az ész, a felvilágosodás értékei mennyire sérülékenyek.

Alejandro González Inárritu A visszatérő című túlélőfilmjét jelölte a legtöbb kategóriában díjára az amerikai filmakadémia, a Saul fia című magyar dráma pedig esélyes a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára.

A Saul fiát az elmúlt időszakban számos tekintélyes amerikai filmes szervezett díjazta. A nagy presztízsű National Board of Review of Motion Pictures (NBR), a Los Angeles-i, a New Yorki, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobb külföldi filmjének szavazták meg Nemes Jeles László első mozifilmjét azután, hogy a cannes-i filmfesztiválon a zsűri…

Ebben az évben egy férfi főszereplő játéka sem döfte át annyira a vásznat, mint Röhrig Géza jelenléte a Saul fiában - írta Collider amerikai filmes lap. Az Oscar-várományos film főszereplője ugyanakkor nem marad a pályán; hiába kap felkéréseket, nem kíván színészként működni, inkább visszatér az irodalomhoz.

December 22-én Nemes Jeles László filmrendező, a Saul fia Oscar-díj esélyes rendezője, Erdély Mátyás a film operatőre, és Dragomán György, a külföldön rendkívüli népszerűségnek örvendő, A fehér király című könyv írója lesznek a Zeitgeist résztvevői.

Címlapján méltatja szerdai kiadásában Nemes Jeles László Saul fia című filmjét Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja, a La Libre Belgique.

Napok óta szurkolunk Nemes Jeles László Saul fia című filmjének, amely hosszú évek óta először hozott a magyar filmnek áttörést Cannes-ban, a kritikusok az Arany Pálma díjra is esélyesnek tartották.

Ismét a magyar-zsidó tapasztalat és kulturális közege tört ki a világ színpadára. Mégpedig a holokauszt mint kultúra-fölfogás keretében. Röhrig Gézáról, a Saul fia főszereplőjéről mint költőről írják.

A 68. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyébe (Sélection officielle - Compétition) kapott meghívást Nemes Jeles László Saul fia című első játékfilmje.

A széles közönség számára nap mint nap elérhetőek lesznek a nemzeti filmörökség alkotásai és számos kortárs magyar film.

Az Árva alapötlete Nemes Jeles László édesapjától, Jeles Andrástól származik. Ő vetette papírra az eredeti történetet.

Helen Mirren filmes pályája kezdetén színházi háttérrel, mégis provokatív választásokkal hívta fel magára a figyelmet.

Nemes Jeles László története nemcsak a filmrendezés kulisszatitkairól, hanem egy emberi és alkotói önazonosság kereséséről is szól.

Borbély Alexandra elárulta azt is, hogy eleinte nem nézte jó szemmel férje közéleti aktivitását, de aztán rájött valamire.

Bár új filmekkel jelentkeztek, sem Nemes Jeles László, sem Enyedi Ildikó alkotása nem került be a 2025-ös Cannes-i Filmfesztivál programjába.

Akik hajlandók elfogadni kísérleteit és tökéletlenségeit, azok számára a The Brutalist bátor és kifizetődő utazás.

A pannonhalmi Arcus Temporum művészeti fesztiválon Eötvös Péter és Mozart művei lépnek közeli párbeszédbe...

Nem csak hangzásban, hanem látványban is páratlan élményt kínál a 20. Arcus Temporum augusztus 23-25. között Pannonhalmán.

Október 31-én kerül a magyar mozikba Till Attila részben saját élményekből táplálkozó, És mi van Tomival? című új filmje.

A Good One a gyönyörű, tiszta természet közegében mutatja be ezt a minimalista, mégis sok rétegű és fontos történetet.

Magyarországon, magyar stábbal forgatták tavaly ősszel Cate Blanchett és Alicia Vikander főszereplésével a Rumours című politikai szatírát.

Vera temetésére azért vett sárgát, mert azt gondolta, hogy a generációjuk életérzését legjobban a sárga rózsa fejezi ki.

Nemes Jeles László: Arra bátorítanék mindenkit, aki érez magában kedvet, erőt, indíttatást, egy pillanatig se várjon, jelentkezzen.

Január 6-án Kristoffer Borgli rendezését, az Álmaid hőse című filmet lehet megnézni Nicolas Cage főszereplésével a Mozinet Filmfesztiválon.

A Mágnás Miska bombasiker lett. A Gábor Miklós, Sárdy János, Latabár Kálmán közreműködésével elkészült alkotást 9.877.357 néző látta.

Összességében elmondható, hogy Magyarország ikonikus forgatási helyszínei és fejlődő filmipara vonzza a világ figyelmét.

A cannes-i fesztiválpalota Lumiere termében rendezett díjátadó első elismeréseként vette át a rövidfilmes Arany Pálmát Buda Flóra Anna.