
SLIM túlélte a hosszú holdi éjszakát, pedig nem erre tervezték
Egy holdi nap 14 földi nappal egyenlő, az éjszakák ugyanilyen hosszúak. Ezt kellett fény nélkül túlélnie Slimnek.

Egy holdi nap 14 földi nappal egyenlő, az éjszakák ugyanilyen hosszúak. Ezt kellett fény nélkül túlélnie Slimnek.

Az ember nélküli japán űreszköz, a SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) 2,4 méter hosszú, 1,7 méter széles és 2,7 méter magas.

A tudományos misszió első alkalommal fogja mérni az exobolygók légkörének kémiai összetételét és hőmérsékletét.

Egy fontos kérdés azonban még maradt: valóban jelen van a repülőgépen a várt pusztító flatter 56 méter per másodpercnél (201 km/óra).

A Japán Űrkutatási Hivatal röviddel a tervezett felbocsátás előtt a felső légkörben uralkodó erős szél miatt felfüggesztette a fellövést

A Csandraján-3 Vikram leszállóegysége a terveknek megfelelően szerdán landolt a Föld kísérőbolygójának déli pólusánál.

A Voyager 2 több mint 19,9 milliárd kilométerre található a Földtől, és becslések szerint óránként 55 ezer kilométeres sebességgel száguld a csillagközi térben.

A feltárt eredmények arra utalnak, hogy a Mars felszínén a korábban feltételezettnél összetettebb rendszer létezhetett a múltban.

A soha nem látott galaktikus képeket egy évvel azután közölték, hogy a Webb-teleszkóp elküldte első fotóit.

Az Euclid teleszkóp feladata, hogy információkat gyűjtsön az univerzumban jelen lévő nem ismert sötét anyagáról és energiáról.

A Tejútrendszer négy új exobolygójának létét erősítette meg a Svájci Űrhivatal Cheops űrteleszkópja, amelynek sikerült lefotózni őket.

A Mars körül keringő kínai űrszonda a CNSA közlése szerint már több mint ezer napja végez tudományos kutatásokat.

Ritka hibrid napfogyatkozás borított sötétségbe egy ausztrál várost körülbelül 60 másodpercre csütörtökön...

A Földön most arra próbálnak választ találni, hogy az űrbéli körülmények milyen kihatással vannak pl. a paradicsom termésére

A két amerikai űrszonda eredményei olyan újabb kérdéseket vetettek föl, amelyek megválaszolására a JUICE lehet alkalmas.

Az újabb Holdra szállást tervező NASA számára fontos volt, hogy kifejezetten erre a célra fejlesszen ki megfelelő – női és férfi szabású – űrruhát.

A HUNOR Magyar Űrhajós Program célja egy magyar kutatóűrhajós feljuttatása a Nemzetközi Űrállomásra egy hónapra.

A Google szóvivője: ez kiemeli a szigorú tesztelési folyamat fontosságát, amelyet ezen a héten indítunk megbízható tesztelőprogramunkkal.

A James Webb űrteleszkóp a NASA, valamint a kanadai és az európai űrkutatási ügynökségek együttműködésével épült meg

Ádám József nevéhez fűződik az első űr-VLBI mérések matematikai-geodéziai modelljének részletes szerkezeti-felépítési vizsgálata.

Magyar kutatók újfajta detektort fejlesztenek a radioaktív sugárzás mérésére, egy különleges ásványcsaládot, a perovszkitokot vizsgálták.

Michael Ciannilli, a NASA egyik vezetője elmondta, hogy a Challenger baleste óta ez az eddigi legnagyobb darab, amelyet megtaláltak az űrsiklóból.

A Magyar Tudomány Ünnepe az egy hónapon át tartó programsorozat kiemelt eseményei az MTA Székház Dísztermében este 18 órától.

A Holdon akar növényeket termeszteni már 2025-ben egy ausztrál űrkutatási start-up cég, amit egy ausztrál egyetem is támogat.

Több ezer kilométer hosszú törmelékcsíkot hagyott maga után az az aszteroida, amelynek az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája múlt héten az első bolygóvédelmi teszt keretében szándékosan nekiütközött – jelentette szerdán a BBC hírportálja. Az ütközés után két nappal egy chilei teleszkóppal sikerült elkészíteni azt a figyelemre méltó felvételt, amelyen egy óriási üstökös formájú…

A DART űrszonda 2021. november 24-én indult útjára a kaliforniai Vanderberg űrbázisról a SpaceX Falcon-9 rakétájával.

A James Webbnek a Neptunusz tizennégy ismert holdjából hetet sikerült lencsevégre kapnia, köztük a legnagyobbat, a Tritont.

Wisdom csapata eredetileg a Szaturnusz forgástengelyének 27 fokos dőlésszögére kereste a magyarázatot. Tévesen.

A meteorok rendszerint csaknem óránként 130 ezer kilométeres sebességgel hatolnak be a légkörbe, míg a tűzgolyó jóval lassabb ment.

A NASA szerint akár több százezren is nézhetik majd a kilövést a közeli tengerpartokon. Az Orion küldetése 42 napig tart majd.