Fonyód egyik magasabb pontjáról távoli balatoni vitorlás fotóját készítette el az MTI fotósa: Kovács Anikó
Hatvannyolc, a második világháborúban hősi halált halt katonát exhumáltak Balatonszabadi település Vak Bottyán úti temetőjében.
Kodolányi János: Gyermekkorom óta vad kíváncsisággal és mohó akarattal törekedtem […] felszínre hozni és megfogalmazni azt a világot, ami a lelkem mély...
Az idei harmadik retro hétvégén a nagy népszerűségnek örvendő 424-es gőzmozdony is elindul, és egyszerre négy Nohab.
A csabagyöngye vagy csaba gyöngye a világ egyik legismertebb hibrid szőlőfajtája, a világ szinte minden országában termesztik.
A Concerto Budapest zenekar augusztus 11. és 14. között, csütörtöktől vasárnapig nyolc Balaton-parti helyszínen ad koncertet.
Fürdőzők a Balaton vizében a keszthelyi városi strandon 2022. augusztus 5-én. MTI/Varga György
Naplemente címmel rendeznek Omega emlékkoncertet július 24-én, vasárnap a keszthelyi Festetics-kastély parkjában.
Péntektől vasárnap estig ingyenesen látható a Filmión hat alkotás, amelyekben közös, hogy a Balaton partján játszódnak.
A Budapest-Balaton kerékpárút egyelőre Budapest és Etyek között készült 11,5 kilométeres szakaszon, szóval, a nagyja még hátra van.
A 16 méter magas fa építményről a Balaton látképe tárul a látogatók elé a Keszthelyi-öböltől a Tihanyi-félszigetig.
A Balaton minden évszakban lenyűgöző látványvilágot nyújt a fotósoknak, és az itt élőknek, akik sokszor nem is tudják, milyen csodában laknak.
A déli partnak Balatonlelle az egyik legnépszerűbb városa. Aki ide ellátogat, egy állandó pezsgést, lüktetést fog érezni.
A balatoni vitorlásszezon indulása minden évben jelentős esemény a balatoni hajósok körében, innentől lehet figyelni a szél előrejelzéseket.
A pályázatra maximum másfél perces filmekkel lehet nevezni Balaton északi part és déli part témákban, műfaji megkötés nélkül.
Losta létezését több középkori térkép is alátámasztja. Egy Lustah nevű falu közössége élt a szigeten békében és háborítatlanul...
A Balaton fölött száguldó viharos szél sokszor a 100 km per óra nagyság fölött nem csak nagy hullámokat ver, de porlasztja is...
Amikor a Balaton felett viharos erejű szél támad a téli időszakban, sokszor méter magas jégtorlaszokat is képes létrehozni a parton.
A téli Balaton gyönyörű rajzolatokat tud alakítani a jégből, egész fotóalbumokat lehetne megtölteni ilyen felvételekkel.
Ritka az olyan december 31-i nap, amikor a szilveszteri fürdőzést nappal kb. 15 fokban tudják megejteni a fürdőzők.
A rövid betegség után, a koronavírus szövődményeinek következtében elhunyt Kóbor János hamvait végakaratának megfelelően a Balatonba szórják.
Van valami tökéletes huncutság ezen a felvételen, da Vinci Utolsó vacsoráját juttatja eszembe, valószínűleg a frizura miatt, a huncutságot pedig az öt...
Kilátszik a Balaton medre a balatonfenyvesi partszakasznál 2021. október 21-én. Az erős dél-nyugati szél kibillentette medréből a Balaton vizét. MTI/Varga György
A nagy sikerű augusztusi strandakció után – ahol többek között iszapkoktélt és algafagyit is fogyaszthatott a közönség – a szabadonbalaton most az...
Két év kihagyás után, csaknem háromszoros bérleti és háromszoros rekultivációs díj fejében újra Zamárdiban lehet a Balaton Sound elektronikus zenei fesztivál a...
PRAELUDIUM címmel nyílik új képzőművészeti kiállítás 2021. augusztus 20-án, 17:00 órakor a balatonfüredi Vaszary Galéria Széchenyi-termében. A tárlat – ahogy a cím...
A budapesti sikeres utcazenélés után, augusztus 13 – 15-ig a Balaton északi partján jár a Budapesti Fesztiválzenekar zenés teherautója. A világhírű zenekar...
Az ökológiai-kulturális programsorozat első eseménye augusztus 14-én lesz Balatonfenyvesen A Balaton olyan természeti adottság, amely minden magyar ember számára meghatározó értéket képvisel....