A különleges vászonfestmény, amely Tina Turner 1990-es barcelonai koncertjének pillanatfelvétele alapján készült.
Ez a szabad improvizációs közlésforma az egyik legszemélyesebb dolog, amit zenész ki tud fejezni az életében - meséli Borlai Gergő.
1. eljárás: a vádirat szerint Shakira 2012 és 2014 között nem fizetett adót külföldi bevételei után, holott már Spanyolországban élt.
Soós Kata: Ez a helyszín az, ahol az élet elkezdődik, és ahol véget ér, amely érzelmileg nagyon intenzíven hat mindannyiunkra.
A Gala-Salvador Dalí Alapítvánnyal együttműködve a felület egyik legkeresettebb művészét hozhatjuk el a Samsung Art Store-ba.
A 2023/24. évadnyitó művészeti fesztiválja, a Gallery Weekend Budapest várja szeptemberben a kortárs művészet iránt érdeklődőket.
Tóth-Zele József csaknem 30 évig szolgálta a Real Madridot utánpótlásedzőként. Nevelte a fiatalokat, járta az országot.
Kilencvenegy éves korában elhunyt Mészáros Éva textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.
A Cigány DNS című albumon saját szerzemények szerepelnek lovári és magyar nyelven. Hamarosan lemezbemutató.
Tompa Gábor 1981 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház rendezője, 1990 óta igazgatója és főrendezője.
Ha a BBC enged a Linekerre panaszkodó konzervatív képviselők nyomásának, éppen ez ellentétes a pártatlansággal.
A Földközi-tenger térsége kapta a főszerepet idén a madridi ARCO nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállításon és vásáron.
300 ezer euró (115 millió forint) értékű Salvador Dalí-rajzokat találtak meg a hatóságok, a műkincstolvajokat letartóztatták
A vadállatok vidéki thriller, amely az idegengyűlöletről és erőszakról szól, 2010-ben egy észak-spanyolországi faluban megtörtént
Egy római klinikán 95 évesen elhunyt minden idők legnagyobb olasz filmcsillaga, Gina Lollobrigida. A halálát családja jelentette be.
A Barcelonai Biennalé után közvetlenül, december 3-án nyílt meg Kovács Lilian legújabb, Női Harmóniák című kiállítása.
Móricz-Sabján Simon 1980-ban született Kiskunhalason. Fotóriporterként, dokumentarista fotográfusként dolgozott.
A Rising Stars sorozat évről évre Európa legígéretesebb fiatal zenészeit hozza el a kontinens kiemelkedő kulturális intézményeinek színpadára.
Luz Gabás nem először foglalkozik a spanyol gyarmati múlttal, 2012-ben megjelent, Pálmafák a hóban című regénye igazi bestseller lett.
Robbie Williams legutóbb 2017 augusztusában járt a magyar fővárosban, akkor a Groupama Arénában adott koncertet.
A hegy a legjobb előadásért járó Drac d'Or díjat nyerte el a spanyolországi Lleida városában megrendezett színházi fesztiválon.
A kutatók szerint a sirályok új növényfajok magvait hozzák be a városba, ugyanakkor az ott elterjedt invazív fajokét kifelé is szállítják.
A Cervantes Intézet Női tér „Zabolátlan pillantás” elnevezésű filmciklusa június 7. és 28. között kortárs spanyol rendezőnők munkáiból válogat.
Shakira annak ellenére, hogy nem tartja jogosnak a követelést, már befizette az adóhátralékot és a kamatokat a hatóságnak.
Elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író. Az eMeRTon-díjas, Magyar Rádió- és Artisjus-életműdíjas alkotó.
A Tiziano-kiállítás egyik leghíresebb darabja, a Fiatal nő tollas kalappal című festmény visszakerül Szentpétervárra.
Egy új kutatás eredményei szerint a bélbaktériumokban történt változások a hasnyálmirigyrák jelenlétére figyelmeztethetnek-
A Müpa 2015-ben életre hívott historikus zenei sorozata, a Régizene Fesztivál március 2. és 22. között hetedszer várja a látogatókat.