A hoverbike nagy előnye a helikopterrel szemben az, hogy a fák között is biztonságosan lehet repülni vele.
Minden motívumában: a kép beállításában, a mozdulatlan kamerás vágatlan felvételben, a jelmezek designjában és ikonográfiájában, a hangi effektusok kompozíciójában...
Zsarolás, rablótámadás, netkalózkodás, sms-rágalom, drog, béna zsaruk, eszes tinik: Balla Adrienn, a tininyomozó tarol.
Pedig Delhiben kiállítás is nyílt. Az ormányos legértékesebb alkotásai négyszáz dollárra rúgnak.
A professzor kutatásai forradalminak számítottak a finnugor nyelvészet területén.
Ha az ember éppen kapcsolatok között keresi saját értelmét, a kötetben megszületik egyfajta hangulat, ami fanyar, olykor pimasz helyzetjelentést ad erről.
A sokak által minden idők legfélelmetesebb mozijának titulált alkotás világát az idén elhunyt svájci szürrealista képzőművész, H.R. Giger álmodta meg.
Segíts nekünk abban, hogy Werner Bischof ikonikus portréjának történetét megismerhessük, hogy megelevenedjen a 67 évvel ezelőtt készített fényképe.
Csontváryék mellett kertmozi, jazz és még az experimentális-elektronikus zenei próbálkozások is helyt kapnak.
Az idén jubileumát ünneplő Nemzetközi Fesztivált most elképesztő népszerűség övezte: hetven ország, ezerkétszáz jelentkező!
Soha nem rajongtam a kalapács-egyszerűségű akciófilmekért, és ezen nem változtatott a Feláldozhatók 3 sem. Nehéz lehet ennyi sztárral ilyen unalmas filmet csinálni!
Az elmúlt 500 évben megjelent több mint 600 millió könyvből vonta ki a fotókat, rajzokat és más képi illusztrációkat egy amerikai kutató.
Lemeztektonikai eseménysorozatról van szó, két nagy kőzetlemez, az észak-amerikai és az eurázsia kezdett távolodni egymástól. Ezen a határon zajlik a vulkánkitörés.
A konyhásnénik szigorúak, a kocsmában zajlik az élet, és neves írók is ellátogatnak Balatonszemesre a JAK-tábor harmadik napján.
Az ACDC, a Beatles, a Clash és a zenetörténet minden fontos zenekara ott van a listán. Provokációt érzünk a levegőben.
Egy angol nemesi család titka, egy látszólag tökéletes életéből kilépő anya története, egy palesztin fiú útkeresése - az Európa Kiadó őszi ajánlatából.
Nagyon nehéz megérteni, mi mozgatja az olyan nagy össztársadalmi akaratnyilvánításokat, mint egy forradalom. Kicsit kisebben: mitől kezdi el valaki a saját kezébe...
A neutrínók könnyen, keletkezésüktől számított 2 másodperc alatt kijutnak a Nap felszínéről, majd további 8 perc leforgása alatt a csaknem a fény...
Vajon a Van Gogh-féle napraforgók sárgája mennyire sárga ha kivonjuk belőle az abszint-esszenciát?
Scorsese eddig is csinált popzenés filmeket, de most alighanem még legnagyobb rajongóit is alaposan meglepi.
A veszprémi konferencián megfogalmazott elképzelések nyomán dolgoznak azon, hogyan lehetne ezt a bevételt más forrásból pótolni.
Azt sem tartom kizártnak, hogy külön épületet kap, valami azt súgja, hogy a Seuso-kincs hiányzó hét darabja záros határidőn belül Magyarországra érkezik.
Gerlóczy Márton fél évig dolgozott a Nagyvásárcsarnokban, hogy hitelesen írhassa meg A csemegepultos naplója című regényt.
Az ugatásról eddig azt tartották, leginkább a kutya izgatottságát jelző, különösebb kommunikációs tartalommal nem rendelkező hangadási forma. De nem az.
Végre! Végre valami jó. Nem igaz, hogy a vers halott – Varga László Edgár Cseréptavasz című verseskötetéről.
Aranyláz tört ki az angliai Kent egyik strandján, ahol aranyrudakat rejtettek a homokba egy művészeti fesztivál részeként.
Szerdán egy Wendy's étteremnél zajló rabláshoz riasztották a rendőröket a nebraskai Omahába, ide kísérte el őket a tévéstáb.
Mindenkit arra buzdítok, hogy a kedvenc versét vagy esetleg saját költeményét írja fel magára. Nem gond, ha a képekből sugárzik némi erotika.