Hírforrás
Nem kosztümös a Toldi-film
Valamennyi fontos epizódot megjelenítik a filmben, vagyis követték a mű eredeti menetét, sőt az eredeti szövegeket narrátor segítségével idézik fel. A Toldi film egyben gyulai...
Közel sem környezetbarát az elektromos roller
A megkérdezetteknek mindössze nyolc százaléka nyilatkozott úgy, hogy saját autó vagy taxi helyett választotta a bérelhető elektromos rollert és három százalékuk állította azt, hogy el...
Idegenlégiós tapasztalatokkal vág neki a 8 ezres csúcsnak oxigénpalack és teherhordók nélkül
A végtelenségig próbálni kitartani fizikailag és mentálisan is, az ember el sem tudja képzelni, hogy mennyi mindent kibír, plusz tartalékok vannak a határain túl is.
Vanessa Redgrave és Franco Nero Miskolcon
Franco Nero számára a szakmai áttörést az 1966-os Django hozta meg: az italo western kultfilm lett, több folytatása készült és Quentin Tarantino 2012-es Django elszabadulját...
Szkárosi Ende kapta Újvidék Nemzetközi Költészeti Díját
Hamarosan 12 magyar költőt reprezentáló, szerb nyelvű antológia lát napvilágot.
Süsü, a sárkány: jövőre folytatódik
Ha valami postabélyegre kerül, az bekerül a történelembe, így Süsü is a történelem része lett.
Megkezdődött a leggyűlöltebb vadászidény
A The Dolphin Project nevű természetvédő szervezet szerint azonban hétfőn már öt Risso-delfint elejtettek a halászok, akik az idei szezonban több mint 1700 állat leölésére,...
A szellemesség és erotika drámai ereje Kolozsváron
A Lulut csak akkor lehet előadni, ha az erre vállalkozó társulatban van a címszerep eljátszására alkalmas színésznő, és vannak a körülötte lévő férfiszerepek eljátszására alkalmas...
Rekonstruálták Kleopátra hódító parfümjét
Az ókori parfüm kikeveréséhez szükséges mintákat egy feltárt egyiptomi parfümkészítő üzemből előkerült 2000 éves üvegcsékből nyerték.
Kőszegi Ákos és Tompos Kátya alakított legjobban. Kihirdették a Vidor díjait
A legjobb kamaraszínpadi előadást - a Varsói melódiát - az Orlai Produkciós Iroda társulata állította színpadra.
Gyomorba vágó erőszak a Velencei Filmfesztiválon
Az ember tényleg kezd megőrülni, amikor ilyen sokat veszít a súlyából ennyire rövid idő alatt.
Lengyelországban „udvariassági látogatáson” lévő német cirkáló adta le a II. világháború első lövéseit
80 éve tört ki a Föld teljes egészére kiterjedő fegyveres konfliktus, amelyben 61 állam (az akkori emberiség 80 százaléka) vett részt, harcok folytak 40 ország...
A leköszönő japán császár gratulált a magyar Rádiózenekarnak
Először jelent meg japán császári pár magyar szimfonikus zenekar koncertjén anélkül, hogy ennek protokolláris okai lettek volna. Az együttest Kobajasi Kenicsiró vezényelte. A nyitókép a...
80 éve ezen a napon dőlt romba a normális világ
„Németország mindig hálás lesz, hogy az után, amit Wielun lakosaival, valamint világszerte az emberek millióival tett, Európa és az európaiak visszafogadták őt maguk közé.”
Hétezer kilométeres gyalogtúrára indult Kőrösi Csoma nyomán
Körülbelül tízkilós csomagot visz magával, amelybe egy váltóruha, egy könnyű sátor, hálózsák, laptop és gyógyszerek kerültek. Naponta 30-35 kilométert tervez megtenni.
A filmművészet és genitáliák páratlan találkozása
A különféle cenzúrák miatt számos változata létezik: Nagy-Britanniában csak 98 perces volt a bemutatott film, sőt Olaszországban, amikor végre újra bemutatták a közönségnek, már csak...
Októberben jön egy új magyar animációs film
A történetek megmutatják, hogy a konfliktusok hogyan oldhatók humorral, kompromisszumkészséggel és egymás iránti kölcsönös figyelemmel.
A sárm örök: Richard Gere 70
Kiváló színész, zongorista és énekes, akinek életműve túllép a filmipar határain.
Magyar múzeumok sikere a sanghaji multimédiás fesztiválon
12 országból 57 pályamű érkezett, a nemzetközi zsűri 34 díjat osztott ki, ebből a két legrangosabb elismerést a Magyar Nemzeti Múzeum nyerte.
Debrecen a legdrágább vidéki egyetemi város
Vidéken sokkal kisebb a különbség a havi bérleti díj és az átlagos négyzetméterár között, mint a fővárosban.
Meghekkelték a Twitter fejénekTwitter-fiókját
Több mint négymillió követő olvashatta a durva, sértő és rasszista bejegyzéseket.
Ezeréves adócsalásról tanúskodik a fémkeresők által talált kincs
Három érmét hibridként, kétféle érme kombinációjaként azonosítottak. Ez a gyakorlat a pénzverők általi adóelkerülés egyik korai formája volt.
Hollandiába költözik jövőre az Eurovíziós Dalfesztivál
A versenynek otthont adó Ahoy kongresszusi központ és aréna 1970-ben épült, az épület dizájnja, amelyet a kikötő és a hajóipar inspirált, számos nemzetközi díjat nyert.
Orosz Ákos kapta a Kaszás Attila-díjat
A szavazási eljárás utolsó fordulójába Orosz Ákos mellett Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház művésze, valamint Király Attila, a tatabányai Jászai...
Nyolcvannyolc évesen meghalt a Kossuth-díjas operatőr
Olyan filmekben működött közre, mint Huszárik Zoltán Elégiája vagy Makk Károly Szerelemje.
A burgundi bor és szőlő is a klímaváltozás hírnöke
Thomas Labbé kutató, a tanulmány vezető szerzője 1354-ig visszamenőleg pontosan rekonstruálta a szüretek idejét Beaune-ban, Burgundia borfővárosában archív források, önkormányzati feljegyzések és sajtójelentések alapján.
Különadó az olcsó fapados repülőjegyekre?
Az új adó bevezetésével együtt csökkenteni kell a vonatjegyek áfáját.
Pénzzel csábítják Oroszországba Hollywoodot
Tavaly Lengyelországben vezettek be 30 százalékos adóvisszatérítési rendszert, Magyarország is 30 százalékra emelte sajátját, Románia pedig 45 százalékos pénzvisszatérítési programot hirdetett külföldi produkciók számára.
Szobrot kapott a 14 karátos autó is
A miniszobrok eddig meglepetésszerűen bukkantak fel a városban, most előre egyeztetett az alkotó a kerülettel.
További cikkek
