A Pont Csopak augusztusi programjait Az elhallgatott fesztivál című Oscar-díjas dokumentumfilm vetítése zárja.
Hu Bo 1988-ban született Kínában, és 2014-ben a Pekingi Filmakadémián diplomázott. Tarr Béla tanítványa volt.
A cég vasárnapi közleménye szerint a Barbie globális jegyárbevétele a hétvégén mintegy 1,03 milliárd dollárra rúgott.
Treat Williams 71 éves volt, színészi pályája során több, mint 120 mozi- és tévéfilmben, valamint sorozatban láthatta a közönség.
Mark Margolis Philadelphiában született 1939-ben. New Yorkba költözve Stella Adlernél tanult, és színházi színészként dolgozott.
Tóth-Zele József csaknem 30 évig szolgálta a Real Madridot utánpótlásedzőként. Nevelte a fiatalokat, járta az országot.
Moldovai Katalin a generációkon átívelő örökségünk mélyére akart hatolni, felfedni a jelenünket meghatározó mechanizmusokat.
A filmből kiderül többek között, hogy mikor folyik vér a Herkules kútból, illetve kit sirat a száz forint!
A család közleménye szerint Angus Cloud a múlt héten vett részt apja temetésén Írországban, ami nagyon megviselte.
Deák Kristóf első mozifilmjének főhőse egy szelíd, illedelmes irodista fiú, Rudi, aki úgy dönt, saját maga szolgáltat igazságot...
Az Emmy-jelöléseket július 12-én, alig két nappal a SAG-AFTRA sztrájk kezdete előtt hozták nyilvánosságra.
Amikor a CineFest 2004-ben elindul, a fesztivál alapítói elsősorban a fiatal filmeseknek szerettek volna bemutatkozási lehetőséget kínálni.
Kovásznai György (1934-1983) animációs filmjeinek egyedi sajátossága a kamera alatti, kockáról kockára történő festés, rajzolás.
Terry Gilliam megnézte Balázs korábbi munkáit is (a Candide kalandjai sorozat, Róma bukása), "és őszintén rajongott az Amokért.
Kevin Spacey, aki szerdán ünnepelte 64. születésnapját, könnyekkel a szemében köszönte meg az esküdteknek a döntést.
A Velencei Filmfesztivál Biennale College Cinema szekciójában lesz látható Vermes Dorka első nagyjátékfilmje, az Árni.
A történetet a női Bob Dylan, Connie Converse New York-i előadóművész titokzatos eltűnése inspirálta.
Ősszel kezdik forgatni a Hogyan tudnék élni nélküled? című musicalt, amely egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el Demjén Ferenc dalaival
Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című alkotását a sanghaji filmfesztiválon és a lengyelországi Lagówban is díjazták.
Brian Cox mesélte, hogy egyik kollégáját a képmásával helyettesítették, ami, szerinte, teljességgel elfogadhatatlan.
Császi Ádám rendezése arra kényszeríti a nézőket, hogy szembesüljenek mindazzal, ami elől inkább menekülnének...
Balázsovits Lajos még pályakezdőként lett Jancsó Miklós állandó színészeinek egyike (Fényes szelek, Még kér a nép, Szerelmem, Elektra...
Balázsovits Lajos 1946. december 4-én született Nagykanizsán. 1965 és 1969 között végezte el a Színművészeti Főiskolát.
Gina Lollobrigida, az olasz film egyik legnagyobb csillaga idén januárban, 95 éves korában hunyt el.
Ez tehát egy kiváló lehetőség David Bowie rajongóinak, hogy átélhessék teljes pompájában Ziggy Stardust búcsúját.
Digitális dilemmák Hajós Andrással, Csajbanda és Gryllus Vilmos Csopakon a Pont Csopakon júliusi programjában
Jane Birkin énekesnőként, színésznőként és közéleti személyiségként is óriási népszerűséget vívott ki magának Franciaországban.
A Rumba – Több mint tánc könnyed, nyári vígjáték a társastáncról, a bűntudatról, a jóvátételről és mindenekelőtt az apaságról.