+ Film

Michel Houellebecq világhírű író is szerepel a Rumba – Több mint tánc című filmben

Rumba

A Rumba – Több mint tánc könnyed, nyári vígjáték a társastáncról, a bűntudatról, a jóvátételről és mindenekelőtt az apaságról.

Augusztus 4-jén mutatják be a magyar mozik a Rumba – Több mint tánc című feelgood francia filmet.

A színészből lett rendező, Franck Dubosc korábbi filmje, a Szerelembe gurulva a magyar nézők körében is nagy sikert aratott.

Második rendezésében is ő maga alakítja a főszerepet: remekül játssza a magának való macsó szerepét, aki egy trauma után úgy dönt: mindent újrakezd.

A Rumba – Több mint tánc könnyed, nyári vígjáték a társastáncról, a bűntudatról, a jóvátételről és mindenekelőtt az apaságról.

Rumba

Az ötvenes éveiben járó, zárkózott buszsofőr, Tony régóta egyedül él – szabadon, de magányosan. Már húsz éve, hogy elhagyta korábbi családját, feleségét és kislányát. Egy könnyebb szívroham után összeszedi magát annyira, hogy szembenézzen a múltjával. Felveszi a kapcsolatot régi ismerőseivel, és beszélgetéseik után elhatározza, hogy a lányát is felkeresi, de nem fedi fel előtte kilétét. Táncórára jelentkezik hozzá abba a tánciskolába, ahol a lány, Maria nagy sikerrel tanít – Tonytól örökölt különleges tehetségének köszönhetően.

A film főszereplői Franck Dubosc, Louna Espinosa, Jean-Pierre Darroussin. Egy száraz humorú orvos szerepében a híres író, Michel Houellebecq is felbukkan.

Rumba

Rumba – Több mint tánc, Rumba la vie – francia film magyar szinkronnal és eredeti nyelven magyar felirattal, 102 perc, 2022.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top