Kilencvenezer arany lapocskát használtak fel a Szentháromság-székesegyház öt hagyományos kupolájának borításához. A Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdeményezésére épült templom hivatalos avatását októberben...
A vádat képviselő Fatou Bensouda a vádlott tetteit korábban a szíriai Palmürában történtekhez hasonlította, ahol az Iszlám Állam dzsihadista csoport fegyveresei ókori...
Az épület belsejében hajdan volt egy vízóra is, amelynek a tervrajzát sikerült rekonstruálni. A vízórát az Akropoliszról lefolyó víz működtette egy bonyolult...
Halálával egy kivételesen kreatív, ugyanakkor az építészetre alkalmazott tudományként tekintő, egyedülálló mérnökkel, művésszel lettünk szegényebbek. A formai szempontok mellett munkája során jelentős...
A legmerészebb megrendelők a borászatok tulajdonosai, de szép számmal találunk új vagy átépített villákat, nyaralókat, présházakat is, utóbbiak azonban kisebb méretüknél és...
A múzeum terve már korábban is felmerült, de a bonyolult tulajdonosi viszonyok miatt az elképzelést akkor nem sikerült megvalósítani. Most adva van...
Ez a torony egy 12 éven át tartó utazás gyümölcse, ami egy konyhaasztalnál kezdődött és 138 méterrel Brighton és a hove-i strand...
Nehezen tudtam Bismarckra, mint csalóra gondolni. Jobban meggondolva nem sok köze volt Hitlerhez – írja Nigel Barley.
A náci diktátor szülőháza - egy nagyméretű saroképület - több mint száz éve egy helyi család tulajdonában van. 1972-ben az osztrák kormány...
A romok mellett jelenleg tiltakozók tartózkodnak, akadályozva a jogszerű munkálatok folytatását, annak ellenére, hogy a Városliget Zrt. jogerős bontási engedéllyel rendelkezik, a...
Becslések szerint az emberiség háromnegyede fog városokban lakni 2030 táján. Az urbanizációs folyamat felgyorsulása egyelőre beláthatatlan folyamatokat indított el, lévén a mezőgazdaság...
A győztes terv nagyon erős üzenetet közvetít. Összeköti Csontváry határtalan művészetét a hely eredeti funkciójával, és teret ad a szakralitásnak is.
A pécsiek újragondolták a szobor funkcióját.
Csete György alkotói hitvallása, magatartása, politikai megnyilvánulásai családi örökségéhez, hazájához és annak kultúrájához való elkötelezettségét tükrözik. Ennek tett eleget akkor is, amikor...
Korábban már csaknem száz biztonsági tesztet végeztek, hogy megállapítsák, a híd kibírja-e csaknem 800 ember súlyát, ellenáll-e a széllökéseknek, a földrengésnek és...
Polónyi István köszönetet mondott, hogy a dortmundi múzeum anyagából válogatott, munkáinak egy részét bemutató kiállítás öt németországi nagyváros után Debrecenben is látható.
Nyakunkon a fesztiválszezon, ezért utánajártunk, miként és honnan nőnek ki – néhány nap alatt – a teljes infrastruktúrával felszerelt, biztonságos városok az...
Sokféle dilemma elé állítja az embereket a Liget-projekt. Védjük a zöld felületeinket, mert fogynak, vagy gondoljunk a megvalósítható művészeti projektekre? Alig egy...
A határozat szerint az emlékközpont méltó helyszínéül Makovecz Imre műteremháza szolgálhat, ahol megjeleníthetők az építész használati tárgyai, lakóhelyének legprominensebb berendezési tárgyai.
A 13. századi velencei kereskedő, világutazó Marco Polo feljegyzéseiben a 'valaha is létezett legcsodálatosabb palotaként' írt a később eltűnt építményről, amelynek falát...
Az újabb radarvizsgálatok letörni látszanak a régészek és nagyközönség lelkesedését egyaránt
Az ember teste a legvégső, amit tiltakozásul fölkínálhat a természet védelme érdekében. A ligetvédőknek sem maradt más, pontosan látják, a szó itt...
Az egykori nyomda épületének felújítására nincs pénz, ezért egy egyesület a városvezetés támogatásával fényképekkel díszítette ki.
A 15. Velencei Építészeti Biennálén hatvanhárom ország vesz részt nemzeti kiállítással a Giardini parkban és az Arsenale csarnokaiban, illetve a város számos...
Kiosztották a Velencében a legjobbaknak járó dijakat
A biennálét Jelentés a frontról (Reporting from the Front) címmel, hatvanhárom ország részvételével május 28. és november 27. között rendezik meg.
Megszületett a döntés, ki lesz a kormány presztízs beruházásának legújabb szereplője. Vajon az új szereplő tudja növeli a Liget zöld felületeit a...
A kiállításon az építész meg nem valósult terveit, például a walesi Cardiffi-öbölbe tervezett operaházat és három, mérföldkőnek számító munkáját is megismerhetik közelebbről...