+ Ajánló

Egy antropológus, aki majdnem üzletelt Hitlerrel

Nehezen tudtam Bismarckra, mint csalóra gondolni. Jobban meggondolva nem sok köze volt Hitlerhez – írja Nigel Barley.

Nigel Barley: Az antropológia nem extrém sport [Not a Hazardous Sport] – Typotex Kiadó, Szokatlan szempontok-sorozat – fordította Walsh Máté Gergely – 300 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-279-838-7

…valaki idegesen rángatta az ingujjamat, és megfordulva egy kis menyétszerű, ideges, szúrós tekintetű embert láttam.
– Helló, főnök. Hitler vagyok. Talán hallott már rólam – nem volt könnyű erre mit mondani. talán rosszul hallottam.
– Hitlert mondott?
– Igen, Pak, az apám a rádióban hallotta ezt a nevet, még mielőtt megszülettem, és tetszett neki.

– meséli el Nigel Barley első indonéziai találkozását Hitlerrel, aki illegálisan próbált eladni neki egy sírszobrot. A szerző később találkozott Bismarckkal is, aki szintén illegális kereskedelemből gazdagodott meg. Az antropológia nem extrém sport című kötetben persze nem ez az első – és nem ez az egyetlen furcsaság. Sőt, ha úgy tetszik, az egész kötet – az Európában játszódó részeket is beleértve – furcsaságok gyűjteménye. Ami nem meglepő, ha valaki nyitott szemmel és (ön)iróniára való hajlammal járja a világot. Nigel Barley pedig pont ilyen fazon.

Az eredetileg antropológus végzettséggel rendelkező szerző – akinek ez már a második kötete a Typotex Kiadónál – leszállt a tudomány elefántcsont tornyából, s nem csak közvetlen közelről szemléli meg a valóságot, de ráadásul a lehető legközvetlenebb módon ír róla. Nem csoda, hiszen korábban Afrikában, és a most tárgyalt kötet kapcsán Indonéziában is megtapasztalta, hogy az útikönyvekben legalább annyira nem lehet megbízni, mint a tudományosnak nevezett munkákban. Ráadásul az, ahogy Barley közelít az általa kiválasztott témához, még szórakoztatóbb is, mint a száraz tudományos megközelítés.

…a terepmunka gyakran sokkal inkább kísérlet arra, hogy a kutató megoldja az ő saját problémáit, mintsem, hogy megértsen más kultúrákat.

Barley megszabadult az ilyesfajta „kötöttségektől”, és őszinte kíváncsisággal vetette bele magát a toradzsák életének megismerésébe. Ennek a nyitottságnak és őszinteségnek köszönhető, hogy a terepre jutás kalandja – körülbelül a könyv harmada – legalább annyira izgalmas, mint a toradzsák között végzett kutatás, melynek során közelről láthatta, miként élnek ezek az emberek… és miként szivárog be az életükbe az, amit az európai (és az amerikai) gazdaság és kultúra rájuk zúdít.

Valószínűleg az antropológus a legrosszabb vendég. Nekem nem kellene otthon. Kéretlenül jön, hívás nélkül betelepszik, és az őrület határáig ostoba kérdésekkel gyötri a vendéglátóit

– összegzi a toradzsák szempontjából az európai kutató legfőbb ismérveit Barley, s talán nem is jár távol az igazságtól. Éppen ezért tudatosan próbál meg „máshogy” közeledni. És ez a hozzáállás sikert hoz, hiszen a kutatás tárgyát képező emberek a barátságukkal ajándékozzák meg a balga európait… ami viszont lehetővé teszi, hogy mélyebbre pillantson, mint a tudományosságot pajzsként hordozó kutatók.

Barley részt vesz a halottakkal kapcsolatos ceremóniákon és a családi ünnepeken, s olyannyira elfogadják, hogy még abban is segítenek neki, hogy új alsógatyákat vásároljon… márpedig az tényleg kényes területe az életnek!

És akkor még nem is szóltunk a fordított antropológiai helyzetről, amikor a toradzsák Londonba érkeztek, hogy múzeumi körülmények között felépítsenek egy hagyományos rizscsűrt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top