+ Ökológia
A nap fotója: A Föld órája, amikor Budapest elsötétült
A Hősök tere díszkivilágításban a Föld órája elnevezésű akció előtt 2023. március 25-én. Fotó: MTI/Lakatos Péter
Sárkányszerű lényt fedeztek fel egy lakatlan szigeten
A gekkó napközben valószínűleg sziklák alatt húzódik meg, éjszaka pedig előbújik, hogy rovarokra, pókokra és kisebb gekkókra vadásszon.
A németeknek a háta is borsódzik ettől a szótól
A klímaterroristák kifejezést választotta 2022 legellenszenvesebb német szavának a nyelvészekből és újságírókból álló független bizottság.
Mikroműanyag borítja a tengerek fenekét
A tengerek mélyén és a tengerfenéken még nagyobb a mikroműanyag-szennyezettség, mint azt korábban feltételezték
Mit olvas Björk?
Oddný Eir – ahogy Björk is – izlandi, de ebből még nem következik, hogy az énekesnő lelkesedik a SZERELEM ÉS ROMOK FÖLDJE című könyvért. Pedig…
Az én fáim tartják az eget – beszélgetés Jakabovics Tiborral
Ültess fát!, vagy ne, de gondold végig, mi az, ami körülvesz, és te mit tehetsz azért, hogy az emberiség ne rohanjon a vesztébe.
Iszapkoktél, algafröccs és algafagyi a Balaton-parton
Az ökológiai-kulturális programsorozat első eseménye augusztus 14-én lesz Balatonfenyvesen A Balaton olyan természeti adottság, amely minden magyar ember számára meghatározó értéket képvisel. Hatalmas népszerűségéből is...
Kutyahús rizsával – Matula bácsi tüskés lábnyomai a berekben
„Kulturális menekülttáborba”, természetközeli tudattágítóba csöppent az Önök tudósítója – aki két év után először jelentkezik szubjektív nemteljességi fesztiválhíradóval. Július közepe táján a fő csapás, a...
Franciaország méretű természetes erdő nőtt a világban az elmúlt 20 évben
Franciaország méretű erdő nőtt természetes módon a világon az elmúlt 20 évben - állapította meg műholdas adatok alapján a Természetvédelmi Világlap (WWF) kutatócsoportja. Az így...
A top három dolog, amit az emberek megtesznek a zöldebb jövőért
Meglepően sokan érdeklődnek a bolygó jövője, a környezetvédelem iránt és tudatosul bennük, hogy saját életükre és a következő generációk sorsára is hatással vannak a környezeti...
A Neptunus-labdák kiszűrik a műanyagot a tengervízből
Évente csaknem 900 millió műanyagtöredéket szűrhetnek ki a Földközi-tengerből a sekélyvízi tengeri füvekből képződő „labdácskák” – derült ki egy új tanulmányból, amelyet a Scientific Reports...
Kedvenc gleccservízesésébe fulladt a gleccservédő
Olvadó gleccser jéghideg vizébe veszett Vang Hsziang-csün népszerű kínai influenszer és környezetvédő, akit a közösségi médiában Glacier Bro becenéven emlegettek a gleccserek védelme iránti elkötelezettsége...
Fából készítenek műholdat a japánok
A világ első fából készült műholdját akarják elkészíteni Japánban a Kiotói Egyetem tudósai egy helyi céggel az űrszemét csökkentése céljából. 2023-ban akarják útjára indítani a...
Egészségre ártalmas vegyi anyagok a Mount Everesten
A vízlepergető ruházathoz használt, egészségre ártalmas szintetikus vegyianyagokat találtak a hóban a kutatók a világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest közelében. Ezek az ember által...
Adjuk le a használt étolajat! – 1 csepp olaj 1000 liter élővizet szennyezhet be
A használt étolaj visszagyűjtésével bővíti a szelektív hulladékgyűjtési lehetőségeket magyarországi áruházainál az Aldi, a tesztüzem a vállalat 11 üzleténél indul. A kihűlt étkezési olajat elég...
A mikroműanyag már ott van a méhlepényben is
Első alkalommal mutattak ki mikroműanyagot emberi méhlepényben olasz kutatók. A római Fatebenefratelli kórház és Marche tartomány műszaki egyetemének (Universita Politecnica delle Marche) kutatói fedezték fel,...
Noé bárkájával mentik meg a világ korallzátonyait
Az ausztrál Nagy-korallzátony szomszédságába tervezett biobankban tárolnának élő egyedeket a világ jelenleg legveszélyeztetettebb korallfajaiból arra az esetre, ha a jövőben újra kellene éleszteni egyes populációkat...
Melyik lesz a 2021-es év hala: az angolna, a fürge cselle vagy a jászkeszeg?
Az angolna (Anguilla anguilla), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a jászkeszeg (Leuciscus idus) verseng a 2021-es év hala címért, amelynek odaítéléséről a Magyar Haltani...
Vilmos herceg és Sir David Attenborough környezetvédelmi Nobel-díjat alapított
Vilmos brit herceg és Sir David Attenborough új díjat alapítottak, amelyet reményeik szerint idővel a "környezetvédelem Nobel-díjaként" fognak emlegetni. A cambridge-i herceg és az angol...
Milyen a te bolygód? – Pályázat gyerekeknek
A Manó Könyvek és a WWF Magyarország alkotói pályázatot hirdet gyerekeknek Milyen a te bolygód címmel? A pályázatra olyan szövegeket, rajzokat, képeket vagy videókat várnak,...
A tehenek legelés közben fölismerik és osztályozzák a növényeket
A pásztorok bevonásával végzett vizsgálatból kiderült, hogy a szarvasmarhák száznál is több növényfajt ismernek fel és mindegyikhez más módon viszonyulnak a legelőn - írta az...
Kipusztulhat gyerekkorunk kedvenc állata, a kacsacsőrű emlős
Veszélyeztetett fajjá akarják nyilvánítani a kacsacsőrű emlőst ausztrál tudósok Victoria államban, mivel a kutatások szerint a tojásrakó emlős populációja jelentősen csökkent élőhelyének szűkülése és az...
Annyi jég olvadt el Grönlandon, hogy a víz 1,25 méter magasan beborítaná Kaliforniát
A rendkívül meleg időjárás miatt tavaly rekordmennyiségű jég olvadt el Grönlandon. Az így keletkezett víz elég lenne arra, hogy 1,25 méter magasan beborítsa Kaliforniát –...
A járvány majdnem egy hónappal arrébb tolta a túlfogyasztás világnapját
Tavalyhoz képest több mint három héttel későbbre, augusztus 22-ére esik idén a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a dátum, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó...
Nem volt hatással a klímaváltozásra a légszennyezés csökkenése
Kevés hatással van a klímaváltozásra a légszennyezés csökkenése és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak drámai visszaesése, amely a koronavírus-járvány feltartóztatására világszerte elrendelt kijárási korlátozások miatt következett be...
Ha nem lesz változás, 20 éven belül belefullad a Föld a műanyag szemétbe
Több mint 1,3 milliárd tonna műanyagszemét fog felhalmozódni a szárazföldön és az óceánokban 2040-ig, ha a világ nem tesz lépéseket ennek megakadályozása érdekében – derült...
Ökoforradalmat indítanak a zenészek – már látható az első videó
Környezetvédelmi témájú videósorozatot indít ismert magyar zenészekkel a Budapest Park, amely április 23-án indítja kilencedik évadát. A Zenészek Ökoforradalmi Sorozata első, pilot részében a Follow...
Gázolajjal locsolták a fákat Zamárdiban az Újszülöttek ligetében
Gázolajat öntött Zamárdi egyik parkjában több tucat fa tövébe egy ismeretlen, a település polgármestere környezetkárosítás miatt szerdán feljelentést tett. Csákovics Gyula (független) polgármester elmondta, szakértővel...
15 éven belül betiltják az új benzines és dízeles autók értékesítését Nagy-Britanniában
Nagy-Britanniában az eddig tervezettnél öt évvel előbb, már 15 év múlva megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését - közölte kedden a...
Bombera Krisztina klímabeszélgetése a Duda Éva Társulat Wonderland előadása után
Klímabeszélgetés a Trafóban a Duda Éva Társulattal Február 13-án látható újra a Duda Éva Társulat Wonderland című táncelőadása, melyet tavaly novemberben mutattak be a Trafóban....