Egy este, amikor szabadok leszünk, te is meg én is, megízleljük majd a mindkettőnket kísértő megannyi észveszejtő mámort. Gyere, annyira szeretnék mindkettőnknek szerezni egy társat az üzekedéshez, egyet neked, aki úgy dug meg, ahogy szeretnéd, egy jól megtermett, erős, szép hímet, akinek szophatnád a farkát, simogathatnád a heréit, és aki ideges kezével verné a faszodat. Brutális kényeztetésétől elhagyna az erőd, és amikor gyönyörű seggedbe hatolna a fasza, egyszerre kiabálnál a kéjtől és a fájdalomtól, miközben én majd szopom a farkadat, a másik cinkosunk pedig bassza a pinámat.
– írta titkos szeretőjének egy párizsi lány 1929-ben. Hogy mégis mi közünk nekünk ehhez? A szerelmesek levelei évtizedekig egy párizsi ház pincéjének ócska ládájában porosodtak. Egészen addig, amíg, Jean-Yves Berthault, Brunei Szultanátus francia nagykövete meg nem találta, és ki nem adta őket könyvként. A szerző nagykövethez méltó módon szem előtt tartotta az etika szabályait, megváltoztatta főszereplők és a helyszínek neveit. De nem is a nevek lényegesek, sokkal inkább a levelek tartalma, melyekbe a Mademoiselle S. szenvedélye című kötet enged betekintést. A Tarandus kiadónál megjelent könyvből már közöltünk részletet, itt tudsz beleolvasni.
Jean-Yves Berthault kötetének borítójára egy 21-es karikát is odabiggyesztettek (a 21 éven aluliak számára ez nyilván óriási kísértés.) Ilyen korhatár besorolással még filmeknél is ritkán találkozunk. Hogy mire ez a nagy cécó? Ahogy a fent idézett könyvrészletből is kiderül, Simone és Charles (ezt az álnevet kapta a két szerető) csöppet sem szemérmes: ami a szívükön, az a szájukon, és persze a tollukon. Levelezésük egyfajta kitárulkozás, ám szó sincs lírai hasonlatokról és negédes romantikázásról. Testi kapcsolatukat mélyen és lényegében ismerjük meg. A levelek nyelvezetében nyoma sincs prűdségnek, holott egy jó házból való lány tollából származnak, ráadásul a 30-as évek Párizsából. A Mademoiselle S. szenvedélye Simone és Charles szerelmi, de sokkal inkább szexuális életének lenyomata. Ahogy olvasgatjuk a leveleket, végig követhetjük a folyamatot, ahogy szeretkezéseik egyre szenvedélyesebbek lesznek. Simone és Charles egyre többet és többet kíván egymásból, vágyaik pedig kielégíthetetlennek tűnnek. Olyannyira, hogy szép lassan a nemi szerepek is felcserélődnek. A fülledt erotikával átitatott sorok között megbújik a dráma is. Simone szenvedélye mellett a szenvedését is egyértelműen átérezzük: egyfolytában sóvárog a beteljesíthetetlen örömök után, tervezi, elképzeli a következő szeretkezésüket, miközben Charles hiánya mardossa.
Jean-Yves Berthault levélregénye egyrészt hiteles kordokumentum a 30-as évekből, másrészt merész, szókimondó olvasmány szerelemről, szenvedélyről és szenvedésről. A szürke ötven árnyalata ezennel megkapta első számú riválisát. Ki tudja, lehet, hogy a francia nagykövet talál még pár elszórt levelet abban a poros pincében?
