+ Irodalom

Rómeó és Júlia Kenyában

Kenyában járunk. A soha ki nem száradó Honia-folyó mentén, a zegzugos dombvidéken, ahová a fehér ember még nem merészkedett be. Murungu isten az első férfinak és nőnek adta ezt a termékeny földet, ajándékba. A folyó az élet, itt mártóznak meg lányok és fiúk, a felnőtté avató szertartás, azaz a körülmetélés után. Mert körülmetélik, azaz a fehér ember szerint megcsonkítják a lányokat is. A szent liget és az ősi dombok érintetlenül őrzik a törzsek varázslatait és rítusait. Itt nő fel Waiyaki, a látónak tartott Chege fia és a megtérített Józsué lánya, Nyambura. A dombokon túl pedig ott a síkság, Nairobi városa, és a misszió, ahol elítélik a pogány szokásokat.

A fiatalok között szerelem szövődik, de az afrikai Rómeó és Júliának sem jut biztatóbb sors, mint az elődeinek. Vagy mégis?

A Tarandus kiadónál megjelent Ngugi wa Thiong’o Közöttünk a folyó című könyvéből itt egy részletet olvashatsz, és ha tetszett, itt megrendelheted.

3. fejezet

Demi és Mathathi voltak a törzs óriásai. Réges-régen, az
idők kezdetén éltek. Kivágták a fákat, és megtisztították
a földet a sűrű erdőktől, hogy aztán megművelhessék.
Sok marhát, birkát, kecskét legeltettek, és gyakran mutattak
be áldozatot Murungunak, vagy tanácskoztak az
ősök szellemeivel. Waiyaki hallott a törzsnek erről a két
nemzőatyjáról, és büszke volt rájuk. Szerette volna tudni,
hogyan nézhettek ki. Nagyoknak és erőseknek kellett
lenniük, hogy megküzdjenek az erdő veszélyeivel.
A bozótban a többi fiúval néha Demit és Mathathit
játszottak. Egy nap az egyik Koinába való fiú így szólt
Waiyakihoz:
– Te nem lehetsz Demi.
– Miért nem? – kérdezte. A többi fiú köréjük gyűlt.
– Nem állsz készen a körülmetélésre. Még újjá sem
születtél.
Waiyaki a földet bámulta, és kicsinek érezte magát.
Aztán szembefordult a többiekkel, és rájuk nézett.
A szeme nagy volt és szelíd, szomorú és elgondolkodó,
de amikor ránézett valakire, élénk tűzzel égett. Fény sugárzott
belőle, olyan fény, amely áthatolt a másik testén,
és meglátta, mi lakozik odabent, a szívében. Senki sem
tudta, milyen nyelvet beszél ez a szempár, de ha a fiú ránézett
valakire, annak engedelmeskednie kellett. A félig
könyörgő, félig parancsoló tekintet sürgetett és követelt.
Talán ezért engedelmeskedett neki a többi fiú. Az
anyja mindig elkapta a tekintetét, ha a szemébe nézett.
Az asszonyok és felnőtt lányok közül pedig többen megjegyezték,
félénkség fogja el őket a közelében. Igaz, az
asszonyok mindig félénkek, ha egy férfi rájuk néz. Waiyaki
nem volt tudatában annak, hogy bármi különös
lenne a szemében, bár néha úgy érezte, mintha valami
perzselné belül, és arra késztetné, hogy merész dolgokat
mondjon és tegyen.
Azon a napon is ezt érezte. Egy pillanatra Deminek
képzelte magát, és így felelt:
– Igenis Demi vagyok! – mondta, aztán meglátott egy
fát a közelben. – Fogadjunk, hogy kivágom azt a fát –
folytatta. Felkapott egy baltát, és minden másról megfeledkezve
a fához rohant. Teljes erőből nekiesett, míg a
balta nyele egyszer csak darabokra tört. A fiúk először
nevettek, de hamarosan követték a példáját, és kivágták a
fákat, irtották az erdőt, hogy „földet műveljenek”, akárcsak
Demi és Mathathi.
Azon a napon, amikor Waiyaki hazaért, így szólt az
anyjához: – Újjá kell születnem.
Most elérkezett az idő. Amikor a nap felkelt, és sugarai
a földre hullottak, a kecskék pedig a falnak támaszkodva
vakaróztak, Waiyaki a kunyhó hátuljába ment, és hagyta,
hogy a napsugarak a nyakát érjék. Jólesően perzselték a
bőrét.
Waiyaki boldog akart lenni, nagyon boldog. Hiszen
most tanulja meg a vidék szokásait. Magába issza az újjászületés
mágikus rítusát. Olyan akart lenni, mint az apja,
aki a vidék minden szokását ismerte Agu és Agu idejétől
kezdve.
Ehelyett rosszkedvű lett. Valami, amit nem tudott
megfogalmazni, beleette magát a húsába, és a lelkét rágta.
Szerette volna, ha Kamau vagy Kinuthia ott van mellette.
Mégis akarta, ami következett. Ahogy a nap a bőrét
sütötte, megfeszítette az izmait, és lehunyta a szemét.
Próbált saját fontosságának tudatára ébredni, mint a várakozás
idején. Édes volt a várakozás. Most már ez sem
számított. A mai nap után készen áll majd a legfontosabb
rítusra, a körülmetélésre. A végső beavatásra a férfilétbe.
Akkor majd megmutathatja, milyen bátor, milyen férfias.
Egyre főzték a sört, egyre érkeztek az öregek. Ketten
már kora reggel megjöttek, és most épp egy kecske leölésével
foglalatoskodtak. Minden jelenlevő eszik majd
a húsból. Az élők és a holtak szellemei is részt vesznek a
szertartáson.
Maga a ceremónia nem tartott sokáig. Nem is volt
bonyolult. Anyja lekuporodott a tűzhely mellé a kunyhójában,
mintha vajúdna. Waiyaki a combjai közé ült.
A vékony kötél, amely a leölt kecskéből származott, és
amelyet anyjára kötöztek, a köldökzsinórt jelképezte. Egy
asszony, elég idős ahhoz, hogy bába legyen, odalépett, és
elvágta a kötelet. A gyermek felsírt. Az asszonyok, akik a
gyermek születését várták, kiáltoztak örömükben:
„ali-li-li-li-li-li-lii
Az öreg Waiyaki megszületett
Újjászületett, hogy továbbvigye az ősi lángot.”
Waiyaki egy időre megfeledkezett magáról, és azt képzelte,
hogy ő Demi, aki bátran irtja az erdőt, mögötte
egy egész törzs. Aztán amikor körülnézett, és meglátta az
öregasszonyokat, újból sírva fakadt, mint egy kisgyerek.
Belül marta a félelem. Próbálta nagyra, nagyra nyitni a
szemét, és egy pillanatra beléhasított az őrjítő érzés, hogy
nem tudja kinyitni. Reszketett, és úgy érezte, hogy ösz-
szezsugorodik a hidegtől. Még soha nem tapasztalt hasonlót,
és a könnyei csak folytak, csorogtak a földre. Az
asszonyok tovább kiáltoztak, de Waiyaki már nem látta
őket. A hangjuk távoli zsongás lett, mint amikor azt álmodta,
hogy megtámadja egy méhraj. Még mindig sírt.
Az emberek megijedtek. Nem így szokott történni.
Később, még ugyanazon a napon, anyja kiment a
mezőre. Waiyaki, akinek csupaszra nyírták a fejét, úgy
követte, ahogy egy kisgyerek megy az anyja után. Az asz-
szony a Honia folyóhoz ért, ő a nyomában. Anyja a vízbe
mártotta, és ő megtisztulva jött ki.
Korán lefeküdt. Furcsa ürességet érzett a gyomrában.
Nagyon különös, ami történt, örült, hogy vége a szertartásnak.
De valahol mélyen felfénylett benne a büszkeség.
Készen állt a beavatásra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top