Régvolt karácsonyokra emlékezni, a mán merengeni és a holnapra is gondolni, miközben a feldíszitett fa körül ülve csendes, meghitt beszélgetésbe merülünk a barátainkkal… Erre szánta el magát, ha most csak virtuálisan is, a Librarius. A mai napon Kiss Ottó költőt, írót és apukát kérdeztük. – ünnepi körkérdés – az ünnepi fotókat Révai Sára készítette
Hogy emlékszel gyermekkorod karácsonyaira?
Nem szoktam nosztalgiázni a gyerekkori karácsonyokon, de ha most visszagondolok, a régi battonyai házunk jut eszembe: a hely, ahol felnő az ember, mindig kitüntetett szereppel bír. Az utcára néző nagyszobában állt a fenyő, csillagszórókkal, díszekkel, szaloncukrokkal és persze játékokkal a fa alatt. Szóval semmi különös. Talán anyukám citromhéjas bejgliének illata.
Mi volt él
eted legkedvesebb karácsonyi ajándéka (akár kaptad, akár adtad)?
Tárgyakra nem emlékszem, inkább helyzetekre, arcokra. Például a nagyanyáméra. Nagyon szerettem náluk lenni, a szomszédban laktak, úgyhogy nem kellett messzire mennem. Csöppnyi fenyő állt az éjjeliszekrényen, mellette angyalok, azt hiszem az volt az igazi.
Mit jelent ma számodra a karácsony ünnepe szülőként és alkotó, író emberként?
Az utóbbi tíz-húsz évben nem volt kitüntetett szerepe a karácsonyaimnak, de az egyéves lányom és a család miatt ma már egyre fontosabb. Magánember és íróember ilyen értelemben nem válik bennem ketté.
Minek örülsz leginkább, s minek a legkevésbé ilyenkor, ünnepek táján?
Az ünnepvárás jó, a sok vásárlás nem.
Milyennek szeretnéd a jövő év karácsonyát?
Ha a mostani jól sikerül, akkor ilyennek, ha kevésbé jól, akkor jobbnak.
Mit üzensz 2011 karácsonyán az olvasóidnak, s mit a gyerekeknek?
Ameddig bírnak, maradjanak meg ilyennek.
