Archív

A jászolépítés rejtelmeiről

Kp1479

Néha úgy érzi az ember, ha nem talál magyarázatot a tettére, akkor is véghez kell vinnie. [Podmaniczky Szilárd novellája]

Dávid késő délután érkezett haza a fővárosból, láttam rajta, hogy hullafáradt. Miután kibújt a kabátból és levette a cipőjét, egy puszit nyomott az arcomra, ivott egy pohár vizet és bevette magát a dolgozószobájába. Ilyenkor nem szerette, ha kérdezősködöm, de mert karácsony előtt voltunk egy nappal, azért mégis csak megkérdeztem tőle, mi bántja.

Semmi, ezt mondta. Semmi. De többet nem mondott.

Mielőtt becsuktam az ajtót, megkérdeztem, mit kér vacsorára.

Hát, amit adsz, mondta, és úgy nézett rám, mikor megyek már ki a szobából.

Mostanában mindig ilyen, morog és visszahúzódó, fogalmam sincs, mi járhat a fejébe. Visszamentem a konyhába, és levágtam a hal fejét.

Fél nyolc körül újra beszóltam a szobába, hogy ideje lenne vacsorázni, fejezze be a munkát.

Nem dolgoztam semmit, válaszolta.

Akkor minek ültél ott a vakító képernyő előtt?

Azon gondolkodtam, miért csináltam azt tizenöt évvel ezelőtt karácsonykor, amit csináltam.

Nem értelek, Dávid, minimum nem értelek.

Akkor még kicsik voltak a gyerekek, és attól valahogy egészen más volt. Pont huszonharmadika volt, mint ma. Már megsütötted a bejglit, hó még nem esett, a gyerekek valamelyik havernál játszottak. Amikor hazajöttek, megvacsoráztunk, és viszonylag korán lefeküdtünk. Ha jól emlékszem, csak két sört ittam, és azt mondtad, reméled, ezután mindig így lesz.

Dehogy mondtam ilyet, Dávid. Nem. Azt mondtam, hogy nem lehet minden nap egyforma.

Na, mindegy. A lényeg az, hogy korán lefeküdtünk, és én éjfélkor arra riadtam, hogy csinálnom kell valamit. Izgatott voltam, kipihent és kíváncsi. Nem vettél észre semmit.

Nem.

Fölvettem a kabátot, kimentem az udvarra, és tudtam, hogy mit kell csinálnom.

Mit? Ne izélj már, mondjad!

Hogy föl kell építenem egy jászolt a gyerekeknek. Vagyis nekünk.

Micsoda? Neked elment az eszed?

Összeszedtem a házból a hozzávalókat, újságokból kivágott arcokat, gumis lepedőt, vásznakat, a szalma helyett spagettit használtam először, de aztán találtam a ház mögött.

Hogy került oda?

Fogalmam sincs. Ott volt. Aztán megépítettem. Hajnal ötre lettem kész, teljesen átfagytam, de kész volt. Aztán visszabújtam az ágyba aludni. De nem bírtam. Folyton az járt a fejemben, hogy nem fognak neki örülni a gyerekek. Hogy ott állnak majd előtte, és Tomi elbőgi magát.

Ezt meg honnan veszed?

Nem tudom. Én gyerekkoromban mindig féltem az ilyen báboktól. Valóságosnak láttam őket. Elevennek. Titokzatosnak. Úgyhogy fél nyolckor megint fölkeltem, már világos volt, és elbontottam az egészet, és nyolcra lefőztem neked a kávét. Emlékszem, Tomi és Gabi egész nap a jászol helyén fociztak.

Ugye, ezt most csak kitaláltad?

Nem. És tudtam, hogy nem fogod elhinni, ezért csináltam róluk pár fotót. Nézd meg őket!

Kp1480

Kp1481

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top