Archív

Librarius kérdések ünnepi gyertyafényben

KAR3

Régvolt karácsonyokra emlékezni, a mán merengeni és a holnapra is gondolni, miközben a feldíszitett fa körül ülve csendes, meghitt beszélgetésbe merülünk a barátainkkal… Erre szánta el magát, ha most csak virtuálisan is, a Librarius. A mai napon Kiss Ottó költőt, írót és apukát kérdeztük. – ünnepi körkérdés – az ünnepi fotókat Révai Sára készítette

Hogy emlékszel gyermekkorod karácsonyaira?

Nem szoktam nosztalgiázni a gyerekkori karácsonyokon, de ha most visszagondolok, a régi battonyai házunk jut eszembe: a hely, ahol felnő az ember, mindig kitüntetett szereppel bír. Az utcára néző nagyszobában állt a fenyő, csillagszórókkal, díszekkel, szaloncukrokkal és persze játékokkal a fa alatt. Szóval semmi különös. Talán anyukám citromhéjas bejgliének illata.

Mi volt élKISSeted legkedvesebb karácsonyi ajándéka (akár kaptad, akár adtad)?

Tárgyakra nem emlékszem, inkább helyzetekre, arcokra. Például a nagyanyáméra. Nagyon szerettem náluk lenni, a szomszédban laktak, úgyhogy nem kellett messzire mennem. Csöppnyi fenyő állt az éjjeliszekrényen, mellette angyalok, azt hiszem az volt az igazi.

Mit jelent ma számodra a karácsony ünnepe szülőként és alkotó, író emberként?

Az utóbbi tíz-húsz évben nem volt kitüntetett szerepe a karácsonyaimnak, de az egyéves lányom és a család miatt ma már egyre fontosabb. Magánember és íróember ilyen értelemben nem válik bennem ketté.

Minek örülsz leginkább, s minek a legkevésbé ilyenkor, ünnepek táján?

Az ünnepvárás jó, a sok vásárlás nem.

Milyennek szeretnéd a jövő év karácsonyát?

Ha a mostani jól sikerül, akkor ilyennek, ha kevésbé jól, akkor jobbnak.

Mit üzensz 2011 karácsonyán az olvasóidnak, s mit a gyerekeknek?

Ameddig bírnak, maradjanak meg ilyennek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top