A szürke doboz eszköztárából: felruházott szereplők, felvett szerepek
Interjú Ádám Annával, a Gray Box Projects alapítójával
Írta: Czeglédi Alexandra 2016.01.25.
A diadalív tetejéről letekintve apró hamuszínű dobozok torlódnak egymásra a szemünk előtt. Egy terjeszkedő szürke maszlagot érzékelünk Párizs látképéből az Eiffel-torony tetejéről. Ahhoz, hogy megérezzük a városban burjánzó divatvilág, képzőművészet, és innovatív ötletek áramlását, le kell merészkednünk a Montmartre szűk utcáira; az első kereszteződés után ki kell nyitnunk egy pici atelier ajtaját, ahol már a kreatív energia részesei lehetünk. Valahogy így képzelem el a Gray Box Projects workshopjait. Egy szürke doboz a számtalan kreatív kezdeményezés közül, amit érdemes kibontani, s beleereszkedni, hogy az előadóművészek közvetlen közelében, velük interakcióban, közösen sétáljunk a művészetet és társadalmi jelenségeket értelmező mezsgyén. Ádám Anna – aki jelenleg a ruha performatív és koreográfiai lehetőségei témában kutat a Párizsi-Cergy Képzőművészeti Egyetemen – mesél a szürke dobozban rejlő lehetőségekről, és mindarról, ami hamarosan (január 29 – február 7) megtapasztalhatóvá válik az Aurórában.
Fotó © Boglárka Zellei, 2015.
A Gray Box Projects 2014-ben alakult. Nekem viszonylag friss projektnek tűnik, de már több európai országban megjelentetek és folyamatosan szerveztek workshopokat Budapesten. Mit lehet tudni a csapatról? Honnan ered ez a dinamikus energia?
A Gray Box Projects-et Sally O’Neill kortárs táncos, koreográfussal alapítottuk Berlinben, azzal a céllal, hogy a saját szakmánkat meghatározó és behatároló konvencionális terektől, viszonyoktól és működési sémáktól eltávolodjunk. A Gray Box egy köztes, átmeneti területre utal, félúton a kiállítóhelyeket jelentő White Cube és a színpadi előadóművészetek terére utaló Black Box határán. 2015 tavaszától kezdve elkezdtem a budapesti TAT Galériában Gray Box Projects workshopokat tartani, ahol olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik komolyabban is szerettek volna foglalkozni a workshop alatt felmerült formai és tartalmi kérdésekkel, valamint a ruhákból, jelmezekből álló eszköztárunkkal. Így alakult meg 2015 nyarán a Gray Box Projects Performansz Társulat, melynek állandó tagjai Alacsony Zsóka, Bakonyi Zsuzsa, Fodor Orsi és Piróth Tímea, valamint Cserne Kata és Földvári Róbert zenészek. A társulat szintjén ugyanúgy megtalálhatóak azok az értékek és irányelvek, amelyeket a Gray Box Projects képvisel. Ilyen például a különböző szakterületek ötvözése: a tagok egyrészt a művészet (Ádám Anna, Bakonyi Zsuzsa, Piróth Tímea) másrészt pedig a (művészet)elmélet (Alacsony Zsóka, Fodor Orsi) oldaláról jönnek.
Úgy tűnik ez az interdiszciplináris jellege – amiről most mesélsz – a workshopok magját adja, olyan kreatív metszéspontot képezve, ahol performansz, zene, és design együttesen hat a résztvevőkre. A ruháknak, az egyedi tervezésű jelmezeknek és kiegészítőknek azonban ebben a köztes térben kiemelt szerepet szántok. Hogyan használjátok a ruhákat a projektben?
Guy de Cointet scenic objects-nek nevezte azt az átmeneti, fluid státuszú objekt együttest, amelyek folyamatos funkciót változtattak előadásai alatt: hol kellékként, díszletként, szereplőként „aktiválta”, azonosította ezeket a tárgyakat. Nálunk is hasonló a helyzet. Egy ruha nem más, mint egy test és anyag által közbezárt „tér”. Amikor a workshopok, jammek és performanszok alatt használunk egy ruhát, akkor tulajdonképpen ehhez a „térhez” való – általában plurális – viszonyukat vizsgáljuk.
A résztvevők milyen formában kerülnek kapcsolatba a „térrel”? Az előadások során hogyan és milyen eszközökkel alakítjátok az intim, meghittebb viszonyt?
A legelső performanszunkat Berlinben (The Fitting Project, Glogauair Project Space, 2014.) csak úgy lehetett megnézni, ha a néző is magára húzott a kollekciónkból egy ruhadarabot vagy kiegészítőt. A kb 80 nézőből csak egy volt, aki az instrukció hallatán sarkon fordult, de a többiek többnyire pozitívan és kíváncsisággal fogadták a helyzetet. Az „Első csók” (Capa Központ, 2015.) és a „Replay, Remix! Remake!” (TAT Galéria, 2015.) c. performanszok szintén fizikai kontaktusra épültek a ruhák és a nézők között: csipkés fátylakat lebegtettünk felettük, mindenféle ruhák estek az ölükbe, rikító színű tüllök tekeredtek körülöttük. Ami pedig a meghittebb viszony kialakítását illeti, ennek elérésére az egyik eszközünk a közönség számának limitálása. Volt már 1 fős előadásunk júniusban („Húzd Ki/Fel/Rá!”, TAT Galéria, 2015.), most pedig az Aurórában 10 főnek szól egy-egy performansz. Ebben a konfigurációban az anonim közönség személyekké változik, az előadás pedig találkozássá, kapcsolattá alakul át. Lehetőségünk nyílik arra, hogy egyenként foglalkozzunk, törődjünk a nézővel, így ő sem csupán passzívan néz, hanem aktívan tapasztal.
Az Aurórában szerelemmel, szexualitással, nemi identitással és szerepekkel kapcsolatos performansz sorozatot szerveztek. Ilyen témáknál fontosnak tartom a bizalmi viszony megteremtését, és ahogyan mesélsz a tapasztalataidról, a Gray Box csapata jártas ebben a műfajban. A februári programsorozatban perszonális jellegű, mégis aktuális társadalmi kérdésekre reagáltok, mind ezt az élmény alapú pedagógia módszerével ötvözve. Honnan jött az ötlet?
Kövér László és Kovács Ákos a nők feladatairól szóló nyilatkozata után Szűcs Petra, az Auróra egyik rendezvényszervezője megkeresett, hogy tudnék-e programokkal reagálni a nőellenes megnyilvánulásokra. Így jött a „Feminin-Maszkulin” workshop ötlete, amit Kis Katalin genderkutatóval és Zsigó Anna színházi dramaturggal fogunk közösen tartani most már harmadszorra. A workshop négy kurzusból áll. A négy kurzus alatt négy különböző témát („Nemi szerepek, sztereotípiák”, „Szerelem, töredékek”, „Tinder, Grindr” és „Szex, erotika”) járunk körbe, vitatunk meg, elsősorban non-verbális, mozgásra épülő improvizációs gyakorlatok formájában, kb. 100 jelmez, egyedi tervezésű ruha és kiegészítő felhasználásával. A „Szex, Szerelem, Gyengédség” c. performanszban pedig a 90-es évek BRAVO magazinjának egyik kultikus rovatát dolgozzuk fel. Itt inkább a nosztalgia és a humor oldaláról közelítjük meg a főleg szexualitással kapcsolatos tabu témákat, helyzeteket.
Ezt a kurzust Zsigó Annával fogjuk közösen tartani, és az improvizációs gyakorlatok alatt a társkeresés folyamatát, valamint az on-line Tinder/Grindr avatarunkkal, identitásunkkal és imázsunkkal kapcsolatos viszonyunkat vizsgáljuk majd.
Úgy látom, minden korosztály megtalálhatja a sajátjának érzett témakört, legyen az a BRAVO magazin szexuális tanácsadó rovatát felidéző kurzus vagy a 20. századi francia irodalomelméletből táplálkozó „Szerelem, töredékek”. Te kinek ajánlod a workshopot és miért?
Ez nem egy technikai workshop, itt nem tanul meg senki se performálni, se táncolni, se színészkedni. Ez nem is egy produkció-orientált workshop, tehát nem az eredményen, produktumon van a hangsúly, hanem magán a munkafolyamaton. De nem is egy egyén-központú, individuális workshopról van szó, hiszen kulcsfontosságú a csoportmunka, a feedback, illetve ahogy Anna Halprin az „RSVP cycles” kapcsán fogalmaz, a „valuaction”, tehát az aktivitásra ösztönző (ön)értékelés. Végül ez nem is kizárólag egy gyakorlati, testi, fizikai workshop, hanem egyszerre agyi és intellektuális is: folyamatosan szem előtt tartjuk a témát, a szellemi mondanivalót. Ezt a workshopot tehát elsősorban azoknak ajánlom, akiket érdekel a szakterületek és technikák ötvözése (performansz, mozgás, improvizáció), a kísérletezés, a kreatív, csoportos munkafolyamat, valamint a konstans fordítói mechanizmus a tartalom és a forma összefüggései között.
