Amikor először léptünk be az Ázsia Centerbe – és valószínűleg utoljára, de ezt nem tudhatjuk előre –, ledöbbenve járkáltunk körbe-körbe. A kívülről luxus kivitelezésű épület, belülről elképesztően gagyi cuccokkal telt meg, ahol a pláza kövére kiterített rongyokra rakosgatták ki az árusok a bólogató macskáikat. Na, így éreztük magunkat az Art Moments Fesztivál egyik helyszínén, a Várkert Bazárban rendezett, arab tematikájú kiállításon.
Félreértés ne essék, a piacokkal semmi bajunk, sőt, a bolhapiacokat különösen imádjuk. Annak viszont nem látjuk értelmét, hogy a gagyit luxuskörülmények között tálalják, mert akkor talán kevésbé tűnik gagyinak. És itt most nem Szőnyi Anna díjnyertes ún. IDO padjára gondolunk, ami szeptembertől a MOME-n volt kiállítva, most pedig a Várkert Bazárban látható. A fiatal tervező a MOME építész-bútortervező szakán végzett, és immáron nyolc éve dolgozik Abu-Dzabiban egy építészirodában. Kültéri bútorinstallációjával – ami egy bumeráng alakú, mozgatható pad– már a fél világot rabul ejtette.
Az uralkodó család művésze
Értetlenül állunk viszont Őfelsége, Sheikha Fatima Bint Hazza’ Ak Nahyan első egyéni, A Fekete ruha, egy keleti történet című kiállítása előtt, mert a cím ugyan izgalmas, de maradjunk ennyiben. Az Egyesült Arab Emírségek uralkodói családjából származó sejka, aki „művész, műgyűjtő, valamint a művészetek és az irodalom patrónusa” is, az itt bemutatott munkáin fotogram készítéssel kísérletezik. Ahogy a munkákat kísérő szöveg nagyon szellemesen rámutat:
a munka során magával ragadta az alkotói folyamat puszta szépsége és nagyvonalúsága.
Mindenesetre Sheikha Fatime az Emirátusok hagyományos öltözetét, az abaját használta fel és absztrahálta fénnyel, hímzéssel és ékszerekkel.
Csontsovány női testek, nyakatekert pózokban, giccses környezetben
A fekete ruhás képekkel szemben lógnak Richweisz Péter Dubaiban élő divatfotós munkái is. A női testet közhelyesen ábrázoló, a férfi fantázia kliséit alkalmazó képekről, urambocsá’, de ki kell mondanunk: giccsesek. Adottak a szokásos, agyonfotosoppolt’, csontsovány női testek, nyakatekert, irreális pózokban, irreális helyszíneken, amiket direkt nem nevezünk szürreálisnak, mert művészi értelemben véve közük nincs a szürrealizmushoz. Mondjuk a művészethez sem nagyon, a művészieskedéshez viszont annál inkább. Persze van, akinek ez tetszik, és a ps-sel sem lenne bajunk, ha a kevesebb több jegyében használnák. (Ezen a linken Bán Sarolta fotóallegóriáit mutatjuk pozitív példaként.)
Utolsó mentsvárként lépünk be a harmadik terembe, ahol azt ígérik, az öt vezető kuvaiti fotográfus – Abdulaziz Habeeb Alshamali, Ali Al-Zaidi, Majed Sultan Al-Za’Abi, Sarah Hasan Al-Sayegh, Yousef Mansour Al-Qallaff – fényképein keresztül mutatják be, idézzük,
a művészet és a szépség egyéni interpretációját.
Művészfotókkal itt sem nagyon találkozunk, ellenben korrektül elkészített természetfotókkal igen: láthatjuk, például, ahogy egy hiéna farkasszemet néz egy keselyűvel, a szitakötő kinyújtóztatja szárnyait, vagy egy rablólégy ránk mereszti a szemét. És mivel én még soha nem láttam ilyen közelről egy rablólégy szemét – felteszem, rablólegyet sem nagyon – utóbbi felvétel lekötött néhány másodpercre.
Art Moments Fesztivál, „Art Around Us”, 2015. október 15-31. helyszín: Várkert Bazár
