…a vidéki mozikban többnyire akkor is leveszik a műsorról a Sault, amikor még bőven lenne rá néző.
A Nyitott Műhely vendége volt nemrégiben a cannes-i nagydíjas, sokak szerint Oscarra is esélyes Nemes Jeles László. A György Péter esztéta vezette beszélgetésen a rendező kijelentette: a kamaszokat egyáltalán nem kell óvni attól, hogy lássák a Saul fiát. A történelemhamisítástól annál inkább.
Mítoszt csináltak a holokausztból. Olyan, mint egy nagy hegy, amiről tudjuk, hogy létezik, de csak akkor látjuk, ha afelé nézünk. Ha nem nézünk arra, olyan, mintha ott sem lenne
– mondta Nemes Jeles László. Szerinte a holokausztfilmek többsége nem segít a feldolgozásban, inkább ködösít. A deportáltak kilencven százaléka elpusztult Auschwitzban, de az eddigi, főleg az Amerikában készült, szépen fényképezett filmek megnyugtatják a nézőket, mert ha más nem is, legalább a főhős (akit rend szerint egy New York-i akcentussal beszélő színész alakít), megmenekül. Az efféle hiteltelenség kifejezetten károsan befolyásolhatja a holokauszt megértését és megítélését. A Saul fiával viszont nem auschwitzi képeskönyvet akartak gyártani, hanem a szépelgéstől nagyon távol tartott, direkt nyugtalanítóan komponált, szűk kameraállásból felvett filmet, amely berántja és két órán át fogva tartja a nézőt; úgy érzi, itt és most, vele történik minden, és nincs menekvése. A 12-es karika jelzi, hogy nem kisgyerekeknek való a Saul fia, de a horrorfilmeken edződött kamaszokat nincs miért óvni tőle. A történelemhamisítás sokkal többet árt a lelküknek.
A közönség kérdéseire adott válaszokból azt is megtudtuk a rendezőtől, hogy az általános káosz részeként szándékosan építettek a filmbe bábeli zűrzavart, ezért szólalnak meg nyolc nyelven a jelenetekben. Érzékeltetni akarták a biztos létben eltunyult nézőkkel, hogy milyen az, amikor egy rettenetes utazás után ordítozva összeterelik a vagonokból kihajtott embereket, és semmit nem tudnak a saját várható sorsukról. Még egymás nevét sem ismerik, csak személytelenül ,,te”-ként tudják megszólítani a másikat. [Az üvöltözést és a zűrzavart Fahidi Éva holokauszttúlélő, a Gröning-per tanúja is Auschwitz-Birkenau alapismérveiként említi.]
A lágerben egyfelől elképesztő szervezettség uralkodott, másfelől átláthatatlan káosz. Csak a következő lépés volt világos és biztos, csak az elkövetkező öt perc volt kiszámítható. A káoszba az is belefért, hogy Saul tessék-lássék részt vett a sonderkommandósok lázadásában, hogy a többiek békén hagyják, de elvesztette a rábízott dinamitot. Mert kizárólag az érdekelte, hogy eltemesse a fiát.
A film utóéletéről Nemes Jeles elmondta: bár mindennél fontosabbnak tartja, hogy a lehető legtöbb magyar fiatal lássa, a vidéki mozikban többnyire akkor is leveszik a műsorról a Sault, amikor még bőven lenne rá néző. Ma is a szocializmusban beidegződött programterv szerint, az érdeklődéstől teljesen függetlenül, előre eldöntött időpontban váltanak filmet a mozik.
Magyarország Guinness-rekorder. Nem volt még olyan állam, amely hagyta volna félmillió polgárát lemészárolni, mondta György Péter. A holokauszt ábrázolása mindig megállt a gázkamrák, illetve a krematóriumok előtt. A Saul fia az első, amely évtizedek után átlépte ezt a határt. Megmutatta a magyar embereknek, hogy nincs mit szépíteni: ez a történelmünk, a nemzeti identitásunk része. Ezzel kell szembenéznie mindenkinek. Magyarországon eddig nem született olyan nemzeti konszenzuális film, mint amilyen például a lengyeleknél Andrzej Wajda Katyńja volt. Azt a filmet ötmillióan látták Lengyelországban. A mi konszenzuális filmünk a Saul fia lehet, mondta György Péter.
A náci hatalom, mint a történelem minden uralmi formája, azt sugallta, hogy rendet tart fenn, folytatta az esztéta. De az nem lehet rendben, ha hatmillió ember meggyilkolását intézményesíti egy hatalom. Az új nemzedékeknek a film kapcsán bele kell gondolniuk abba is, hogy míg mi nyugodtan vacsorázunk, beszélgetünk, addig tőlünk ötszáz kilométerre menekülő emberek százai, családok, gyerekek fulladnak a tengerbe, és nem állunk fel, hogy azt mondjuk: ez nincs rendben. Akkor sem szólt senki, amikor a saját iskolatársát, szomszédját, kollégáját gyerekestől összeírták, vagonokba zsúfolták és elvitték Auschwitzba, hogy elpusztítsák. Tudatosítani kell magunkban: elfogadhatatlan, ha egy hatalom a rendfenntartás ürügyén emberáldozatokat szed.
Nemes Jeles László elmondta: amit Saul véghez akart vinni, az a lágerben dehumanizált véglény egyetlen szabad elhatározásából született döntése volt. A film azt a kérdést teszi fel, hogy a megsemmisülés küszöbén, a szörnyű halál biztos tudatában is megszólalhat-e egy belső hang, amely valami emberire késztet. A robotként járó-kelő Saul képes nyitni a teljesen beszűkült világán: meg akarja adni a fiának a hite szerinti végtisztességet. Akkor (és csak akkor) látunk totálképet, amikor a kamera a gyereket mutatja. Az a kisfiú állít emléket a meggyilkolt gyerekeknek.
A találkozó végén néhányan felidéztük, amit Röhrig Géza, Saul megformálója mondott egy korábbi beszélgetésben: Auschwitzban az alantas ösztönök tombolása túlhaladta a háborúkban szokásos brutalitást is. Az, hogy másfél millió gyerekeket központi utasításra szisztematikusan összegyűjtöttek és megöltek, majd elégettek, nem fordult elő másutt a történelemben. Ezért szól a film Saul fiáról, és nem Saulról. A nácik célja az volt, hogy a fajtából semmi sem maradjon, ezért még a csecsemőkre is rárakták a sárga csillagot, és a bőrükbe tetoválták a lágerszámot. Volt, akinek csak a lábán fért el a szám, mert a karja kicsi volt hozzá. A film azt fedi fel, hogy a gyerekek meggyilkolásával milyen elképesztő gátlástalanságig jutott el az ember, ,,a teremtés koronája”.
Optimizmusra semmi okunk, a gépezet tovább működik, csak rafináltabban, állítja Röhrig. Auschwitzot nem az akkori szélsőjobb csinálta, hanem azok, akik a Nagykörúton nyugodtan sétáltatták a kutyájukat, miközben sárga csillagos embereket tereltek a gettóba. Konszolidált polgári életet élő emberek, köztük ügyvédek, orvosok semmilyen szolidaritást nem mutattak fel, inkább behúzták az ablakaikon a függönyöket. Nem azoktól kell a legjobban tartani, akik ma ócska, helyesírási hibáktól hemzsegő uszító kommenteket írnak a site-okon, hanem attól a hallgatag többségtől, amelyik szemet huny. Azoktól a járókelőktől, akik akkor nem voltak szolidárisak a zsidókkal; mint ahogy ma nem azok például a cigányokkal vagy a menekültekkel.
L. Horváth Katalin
